Menczer: elindult a magyar állam repülőgépe az első kínai vakcinaszállítmányért

Menczer: elindult a magyar állam repülőgépe az első kínai vakcinaszállítmányért

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 15. 07:21
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.
MTI

Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre,

amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 225 ezer ember beoltásához elegendő.

Menczer Tamás hangoztatta: ez az a vakcina, amelyet a világban már több mint 30 millió ember megkapott. Körülbelül 500 ezren kapták meg Szerbiában, köztük sok vajdasági magyar - emelte ki.

Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták.

Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.

"A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít" - hangsúlyozta Menczer Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.