Akár egy dózis koronavírus-vakcina is hatásos lehet a gyógyultaknak

Akár egy dózis koronavírus-vakcina is hatásos lehet a gyógyultaknak

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 14. 16:30
A francia egészségügyi hatóságok csak egy dózis felvételét ajánlják a koronavírus elleni kétdózisú vakcinákból azoknak, akik már átestek a fertőzésen. Szerintük ugyanis a vakcina ebben az esetben csak emlékeztető funkciót tölt be.
Bors

A COVID-19-ből felgyógyult emberek már kidolgozták az immunemlékezetet a fertőzéssel szemben. A vakcina egyetlen dózisa tehát emlékeztető szerepet játszik – fogalmazta meg a francia egészségügyi főhatóság (HAS) az ajánlást, amely még a kormány jóváhagyására is vár. A hatóságok arról is beszámoltak, hogy a vakcina felvételével a megbetegedés után érdemes több mint három hónapot várni – írta meg a profitline.hu.

Mostanáig egyetlen ország sem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot az egydózisos oltásról azok számára, akik az oltás előtt már elkapták a COVID-19-et – hangsúlyozta jelentésében a HAS. Egyébként az elképzelés nem újkeletű, ugyanis már több amerikai és olasz tanulmányban is felmerült, ám

egyértelmű tudományos állásfoglalás még nem született ezzel a megoldással kapcsolatban.

Egy biztos, ha a dolog működik, kevesebb vakcinával több embert lehet immunizálni, ami felgyorsíthatja az oltási folyamatokat az amúgy is akadozó oltóanyag ellátásban.

Franciaországban egyébként eddig 2,1 millióan kapták meg a koronavírus elleni oltást, közülük 536 ezren már mindkét adagot. A járvány kezdete óta hivatalosan 3,4 millió fertőzöttet vettek nyilvántartásba az országban, de a hatóságok szerint ennél jóval többen fertőződtek meg.

Ez is érdekelheti!

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba: ez dönti el, ki melyik vakcinát kapja

Koronavírus-vakcinaként is hatásos lehet a TBC-elleni oltás

15+1 kérdés a koronavírus-oltásról, amire mindenki tudni akarja a választ

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.