Tündérszépek 2021: Nagy Anna Patrícia után az utcán is megfordulnak

Tündérszépek 2021: Nagy Anna Patrícia után az utcán is megfordulnak

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 30. 14:30
Anna egyik barátnője tavaly döntős volt a Tündérszépeken, de a felhívást is több helyen látta.
Bors

Anna bartender, egy étteremben dolgozik.

Egészségügyi iskolába jártam, ápolónak tanultam. Édesanyám séf, és egyszer, amikor elmentem hozzájuk gyakorlatra, megtetszett ez a munka. Ekkor döntöttem el, hogy váltok

– mondta a 19 éves lány, akit szeretnek a vendégek.

A munkahelyemen sok bókot ka­pok, próbálják elkérni a telefonszámomat, de ezt udvariasan elutasítom. Igaz, előfordult már, hogy elbizonytalanodtam. Látom, hogy az utcán is megfordulnak utánam, de a füttyögést alpárinak tartom. 

Anna egyik barátnője tavaly döntős volt a Tündérszépeken, de a felhívást is több helyen látta. 

– Nagyon sok lánynak van apró szépséghibája, nekem a térdemet műtötték, és sokáig nem mertem rövid szoknyát felvenni. Most már tudom, hogy ezen túl kell lépni, sze­retnék példát mutatni másoknak. Szerencsés alkat va­gyok, akármennyit eszem, nem hízom, így aztán elége­dett vagyok az alakommal. Jártam egy művészeti iskolába, aminek a végén fotóztak minket. Örülnék, ha a top 30-ba bekerülnék. A családban mindenki tudja, hogy jelentkeztem, a két öcsém, a szüleim és a legjobb barátnőm. Ha bekerülök az újságba, az ismerőseim biztosan csodálkozni fognak. Egy valakinek nem mondtam el: a páromnak, mert nincs. Páratlan vagyok.

Ezt ne hagyja ki!

Mutassa meg a szépségét, és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós összdíjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre. Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16–29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek.hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.