Tündérszépek 2021 – Bognár Laura szeretné a határait feszegetni

Tündérszépek 2021 – Bognár Laura szeretné a határait feszegetni

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 19. 12:30
Bognár Laura elméleti fizikusnak készül, erre már tizedikesként rájött. A húszáves lány igyekszik természetes maradni, nem foglalkozik túl sokat a sminkeléssel.
Hu-Zo

Bognár Laura Budapesten született, 20 éves, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának fizika szakos hallgatója. Elméleti fizikusnak készül. Érdekli az atomfizika, a biofizikán belül a géntudományok, és a rákkutatás.

Azt vettem észre magamon a tizedik osztályban, hogy nemcsak a fizika, hanem a kémia és a biológia szakirányai is érdekelnek, és ezekben jól is teljesítettem.

Csak a családja tudott erről

A legnagyobb támogatóm a tizenhat éves húgom volt. Amikor megláttam a felhívást, vele beszéltem meg először a tervemet.

Laura nemrég egészségmentorként kezdett dolgozni.

Nagyon sok lánynak van önbizalomhiánya, nagy bennük a megfelelési kényszer, és mi, akik ezzel foglalkozunk, azt szeretnénk megértetni velük, hogy mindenkiben benne van az a kis ékkő, amit elő lehet hozni. Én magam is szeretném a határaimat feszegetni. Ha elmegyek valahová, a szempillámnál többel nem foglalkozom a sminkeléssel. Igyekszem természetes maradni.

Laura ötéves kora óta táncol

Gyerekkoromban a szüleim elküldtek aerobikra. Lovagolni is jártam, és járok most is. Tizenhárom évesen kezdtem az akrobatikus show-táncot, amiben már oktató is vagyok. Sajnos most csak online tanítás folyik. Azt hiszem, ha bekerülök az újságba, a tanítványaim nagyon fognak örülni.

EZT NE HAGYJA KI!

Mutassa meg a szépségét, és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós összdíjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre. Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16–29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek. hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.