Aktuális

Szarvas Andrea szépségkirálynő segíti a Tündérszépek 2021 versenyzőit

Bors

Létrehozva: 2021.01.04.

Mentorként áll majd a szépségverseny jelentkezői mellett a 2018-as Miss World Hungary győztese. A 22 éves Szarvas Andrea szerint nagyon fontos, hogy a lányok ne csak kívülről legyenek rendben, hanem lelkileg is, mert ezt sugározzák kifelé.

Gyönyörűek Hogy valaki sikeresen szerepelhessen egy szépségversenyen, rengeteg testi, lelki munkára van szükség, egy koronához „fel kell nőni”, az alázat és a kitartás pedig meghozza az eredményt – tartja  Szarvas Andrea, aki mentorként segíti a Tündérszépek versenyzőit. A szépségkirálynő már nagyon várja, hogy elkezdődjön a verseny, biztos benne, hogy jó tanácsokat tud majd adni a lányoknak.

Egy királynőnek sok mindenre figyelnie kell, a helyes táplálkozástól kezdve egészen a sportolásig

– mondta Andrea, aki Dubajban piheni ki 2020 fáradalmait.

– Hiszen rengeteg a fotózás, és bármikor számítani lehet arra, hogy lencsevégre kapnak. Az eseményeken való megjelenéseken pedig fontos a megfelelő frizura és a smink, úgy kell a közönség elé állni, hogy az méltó legyen a koronához. Bele kell ebbe is tanulni, és meg kell szokni, hogy milyen egy királynő élete, persze nem olyan, mint a filmekben. A modell élete teljesen megváltozott a 2018-as győzelem óta, ezért biztatja a még bi­zonytalan fiatalokat arra, hogy induljanak.

– Azt üzenem azoknak, akik még gondolkodnak a nevezésen, hogy aki mer, az nyer. Mentorként én is ott leszek mellettük, tehát nem kell félni. Egy-egy szépségversenyen rengeteg önbizalmat, tapasztalatot, erőt és barátságot lehet szerezni, és szerintem senki sem bánta meg, hogy jelentkezett. Szóval hajrá, csajok!

EZT NE HAGYJA KI!

Mutassa meg a szépségét, és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós összdíjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre. Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek.hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfó­liója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek