Orbán Viktor: Nagy idők kapujában állunk

Orbán Viktor: Nagy idők kapujában állunk

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 03. 10:01
A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz év pedig még jobb lehet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI

A kormányfő úgy fogalmazott, "nagy idők kapujában állunk", és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja "nyomorúságosnak" tűnik is majd a korlátozások miatt.

"Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (...) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie"

- jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek.

Kiemelte, ez egy digitalizált, a saját hulladékát is feldolgozni képes, úgynevezett körforgásos gazdaság lesz radikálisan lecsökkentett szén-dioxid-kibocsátással, teljes foglalkoztatással és az EU nyugati felénél érzékelhetően gyorsabb növekedéssel.

Az emberek is gyarapodni fognak, nagyobb otthonokban élnek és több gyermeket vállalnak - tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, az évtized végére a magyar gazdaságnak el kell érnie, hogy a külföldön befektető magyar vállalkozások hazahozott profitja elérje azt az összeget, amelyet a Magyarországon működő külföldi cégek kivisznek az országból.

A miniszterelnök kijelentette, válság idején a baloldal általában az adóemelésben látja a megoldást, de ő nem hisz ebben a gondolkodásmódban.

Válságban adót kell csökkenteni, az államnak és az önkormányzatoknak egyaránt, sőt a bankoknak is be kell szállniuk a hitelfizetési moratórium meghosszabbításával - mondta, hozzátéve, "itt most mindenki vállal valamit". Megjegyezte, nem minden önkormányzat érti meg az adócsökkentés jelentőségét, pedig a vállalkozások csak akkor képesek több embernek munkahelyet adni, ha minél kevesebb közteher van a vállukon.

Kiemelte, a vállalkozásokat kell abba helyzetbe hozni, hogy minél több embernek munkát tudjanak adni.

A kormányfő szólt arról is, a válság első és második hullámában is sikerült megőrizniük a munkahelyeket, amit az is mutat, hogy most mintegy 60 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel korábban, a járvány kitörése előtt; a munkanélküliségi statisztikákban pedig továbbra is csak Csehország és Németország előzi meg Magyarországot.

Orbán Viktor a munkahelyek megőrzéséhez hasonlóan fontosnak nevezte, hogy az országnak egyetlen nagy tervéről sem kellett lemondani a járvány miatt. Példaként említette a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, valamint a családtámogatási, otthonteremtési programok folytatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.