Aktuális

Nem hittek a szemüknek a rendőrök: Levágott emberi fejeket és végtagokat találtak az erdőben

Bors

Létrehozva: 2021.01.02.

A sorozatgyilkos után nyomozó rendőröket meglepetés érte.

Forrás: Rendőrségi fotó

Levágott emberi fejeket és végtagokat találtak Arizona több erdős területén a helyi rendőrök az elmúlt héten. Először december 26-án bukkantak

19 emberi lábra, majd a következő napon újabb 5 lábra, azután 2, majd 3 levágott emberi fejre leltek.

Nagy volt az izgalom, mert a rendőrség eredetileg attól tartott, hogy egy sorozatgyilkos után vadásznak, de a nyomozás nemsokára megállapította, hogy az emberi maradványok nem tartoznak gyilkosság áldozataihoz.

Az igazságra hamarosan fény derült, miután a rendőrség kedden letartóztatta az 59 éves Walter Mitchellt, aki távolabbról, Seattle közeli településről költözött a környékre. A férfi a Future GenX nevű céget üzemeltette Seattle-ben.

Többek között kutatómunkákhoz használt emberi holttesteket kezelt.

Mitchell miután bezárta az üzletét, a rajta maradt emberi maradványokat erdős részeken dobálta szét Arizonában. A férfire 250 ezer dolláros (mintegy 74 millió forintos) óvadékot állapítottak meg.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716716_auto_resized.jpg
origo.hu

Titokban megnősült Szervét Tibor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22389_resized.jpg?avcount=1701272410
origo.hu

Lebukott Krausz Gábor és új párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716122_auto_resized.jpg
life.hu

Közös fotón Heidi Klum és négy gyereke - 20 évvel fiatalabb férje is boldogan mosolyog a kamerába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717499_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Brüsszel belebukott a mezőgazdaságra erőltetett öngyilkossági kísérletbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22390_resized.jpg?avcount=1701272410
origo.hu

Rékasi Károly dührohamot kapott, önmagából kikelve ordibált VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714908_auto_resized.jpg
astronet.hu

Decemberi horoszkóp 2023: különleges égi folyamatok hatnak ránk az év utolsó hónapjában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701272410
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701272410
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715824_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717004_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már a szakértők is megkongatták a vészharangokat: nagyon nagy veszélyben van Szoboszlai Dominik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tNNPEoWQtk0WHbedL-xH_Wnz_ONyximay6lI5q2hwUI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwMWM0MDc5OTE4NTRmZDY4MGQ4MzM4YzFhYzQzMDA3.jpg
Aktuális

Szívszaggató búcsú: Egy-egy szál hófehér virággal kísérik utolsó útjára az öngyilkos vaskúti kislányt