Izraelben először emelkedett tízezer fölé a napi új fertőzöttek száma

Izraelben először emelkedett tízezer fölé a napi új fertőzöttek száma

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 19. 12:44
A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.
MTI

A hétfőn elvégzett 100 693 tesztből 10 021 új koronavírus-hordozót azonosítottak,

ami helyi szinten kiemelkedően magas, 10,2 százalékos pozitív arányt jelent. A kórházak, elsősorban Jeruzsálemben, teljesítőképességük határán járnak a súlyos betegek kezelésében.

A súlyos betegek körében egyre többen vannak a fiatalabbak, miután a magas fokú oltottság miatt az idősek egyre inkább védettek a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségtől (Covid-19).

A már először, sőt másodszor beoltottak közül mintegy 12 ezren elkapták Izraelben a koronavírus-fertőzést, ami óvatosságra int a második vakcinát követő egy hétig, a megígért 95 százalékos védettség eléréséig.

Az első szerológiai vizsgálatok szerint az izraeli oltottak vérében a második oltást követő hét nap után az első oltás után elért ellenanyag-mennyiség 6-20 szorosát mutatták ki, ami rámutat a kétlépcsős oltás mindkét részének fontosságára.

Az egészségügyi minisztérium nőgyógyászati és termékenységi ügyekkel foglalkozó bizottsága kedden közzétett állásfoglalásában a várandós nők beoltását javasolja, mert nincs tudományos alapja annak, hogy meddőséget vagy a terhességi károsodást okoznának az eddig jóváhagyott vakcinák.

Az állapotos nők az izraeli adatok alapján fokozottan veszélyeztetettek a koronavírus miatti súlyos megbetegedésekkel szemben. A szakértők a megszerzett tapasztalatok alapján nem láttak kockázatot az újszülöttek számára a szoptató anyák beoltása miatt sem.

A pénteken lejáró szigorú zárlat nem egy-, hanem kéthetes meghosszabbításáról fognak szavazni a kormány tagjai várhatóan a következő napokban.

A hosszabbítás újabb mintegy négymilliárd sékel (mintegy 400 milliárd forint) kárt okoz az izraeli gazdaságnak.

Tavaly március óta 562 167-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 81 59 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. 1947 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1114-en súlyos állapotban vannak, 277 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4049-en haltak meg Izraelben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.