Debbie Hickst letartóztatták, mert engedély nélkül kezdett forgatni a gloucesteri kórház ambuláns osztályán azért, hogy a felvétellel félrevezesse a lakosságot.Ez lenne a harmadik hullám? Ez szégyen! Kevesebb mint 20 embert láttam. Teljesen üres a kórház, még a kórtermek világításait is lekapcsolták
– állítja a nő a felvételen.Hol halnak meg az emberek? Hol az a mutáns vírus?
– teszi fel a 46 éves vírustagadó nő a kérdéseket, aki szerint a semmiért rabolták el a britek karácsonyát.
A Gloucesteri Királyi Kórház határozottan cáfolja a vádakat, miszerint a kórházban nem voltak betegek.
– Abban az időben több mint 200 beteget kezeltek a COVID-osztályon – mondta el az egyik orvos a Daily Mirrornak.Döbbenetes, hogy a gloucestershire-i kórház dolgozóinak azzal kell töltenie a drága idejét ilyen nehéz időkben, hogy cáfolják a közösségi médiában megjelent téves állításokat
– mondta felháborodva Siobham Baillie helyi képviselő.Kórházaink rendkívül elfoglaltak, az ünnepi időszak alatt is keményen dolgoztak a betegeink ellátásán, ellentétben azzal, amit a felvételeken lehetett hallani.
– mondta el a Gloucesteri Királyi Kórház szóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.