Egy évet kellett várnia az igazságszolgáltatásra annak az 56 éves dunavarsányi férfinak a családjának, akit még 2020. január 4-én találtak holtan a nappalijában. A helyszínen akkor nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért közigazgatási hatósági eljárás indult az elsődleges orvosi vélemény szerint a 2019. év utolsó napján bekövetkezhetett halál körülményeinek tisztázására.
Az igazságügyi orvosszakértő bevonásával végzett boncolás alkalmával azonban öt nappal később a férfi testén bántalmazásból eredő sérüléseket rögzítettek, ezért az eljárást végül a büntetőeljárás szabályai szerint, emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatták a Pest megyei életvédelmi nyomozók.
Az elfogáshoz számukra elegendő volt 24 óra, egy Komárom-Esztergom megyei településről 2020. január 10-én este két férfit és két nőt állítottak elő. Akkor a 36 éves B. Krisztián, élettársa a 41 éves N. Károlyné, és a nő fia, a 18 éves N. Tamás ellen indítottak eljárást, utóbbi barátnője első körben tanúként szerepelt az ügyben. A most 19 éves N. Nikolettáról azonban később kiderült, részt vett a gyilkosságban, ezért őt, majd egy ötödik szereplőt, egy most 15 éves lányt is gyanúsítottként számoltattak el.
A rendőrség közleménye szerint a nyomozás a gyanúsítottak maguknak és egymásnak is ellentmondó vallomásai ellenére feltárta. Mint kiderült, a sokszínű társaság tagjai 2019. december 31-én este úgy döntöttek, ellátogatnak egyikük ismerőséhez, és megszerzik a pénzét.
Az 56 éves férfi önként nem adta, ezért nekiestek, ütötték, rúgták, szúrták. Ahogy arról a Bors is beszámolt korábban, a félholt férfi azonban váratlanul magához tért, ekkor mindhárman verni kezdték: porcelánokkal, széklábbal, asztallal ütlegelték, végül a saját mikrójával verték agyon.
Amikor nem mozdult, összeszedték, amit értékesnek hittek. Kiürítették a hűtőszekrényt, az ott talált szalonnát, tojást, süteményt, valamint a ház többi részében felkutatott ékszereket, kozmetikai cikkeket nejlonszatyorba pakolták, majd áldozatukat sorsára hagyva elmenekültek a helyszínről.
Az öt, jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben a Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást, a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.