Tündérszépek: idén is rangos versenyre hívjuk a szépségeket

Tündérszépek: idén is rangos versenyre hívjuk a szépségeket

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 12. 09:30
A Tündérszépek jelentkezőit tízmilliós összdíjazás, egyéves autóhasználat, felkészítőtáborok, televíziós döntő és szépségkirálynői segítség várja.
Bors

Immár harmadik alkalommal hirdetjük meg nagy sikerű országos szépségversenyünket, a Tündérszépeket, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek. Saját fotókkal is lehet nevezni, de aki szeretné, annak profi fotósaink elkészítik első portfólióját.

szépségkirálynőktől tanulhatnak

A három fordulón át tartó verseny végén értékes nyeremények és egyéves autóhasználat várja a legszebbeket. A show-műsorral egybekötött televíziós döntő előtt ráadásul felkészítő táborokban vehetnek részt a megyék legszebbjei, ahol korábbi szépségkirálynőktől tanulhatnak.

Tavalyi háziasszonyunk, az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna mellett a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter is mentorként támogatja a Tündérszépek felkészülését. Késmárki Enikő Rebeka, a 2015-ös Miss World Hungary Miss Sport-díjasa pedig edzőként hozza majd legjobb formájukba a lányokat. De ki is tudná hitelesebben képviselni versenyünket, mint Tótpeti Lili, 2020 Tündérszépe, aki így biztatja a jelentkezést fontolgatókat.

– Az, hogy idén három mentor lesz, még nagyobb segítség a lányoknak, akiknek azt üzenem: mindenképp vágjanak bele, próbálják ki magukat! Ha nem is nyernek, akkor is sok tapasztalatot szereznek, ráadásul ez a verseny hatalmas élmény.

Jelentkezni a Tündérszépek oldalán lehet, ahol további információkat is találnak a jelöltek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.