Tündérszépek 2021 – Az érettségiig félreteszi a modellkarriert Tápai Dóra

Tündérszépek 2021 – Az érettségiig félreteszi a modellkarriert Tápai Dóra

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 19. 13:30
A gyönyörű 17 éves gimnazistát, édesanyja nevezte be tavaly a Tündérszépek versenyre. Tápai Dóri még most is beleborzong a pillanatba, amikor kimondták a nevét harmadik helyezettként.
Bors

A szegedi lány fantasztikus élményeket szerzett a Tündérszépek versenyen. Eleinte meg sem fordult a fejében, hogy akár győzhet is, de amikor bekerült a döntőbe, már nagyon szerette volna, ha a fejére kerül a korona. Hősiesen küzdött, mindent beleadott, végül a harmadik lett.

Nem vagyok csalódott, mert úgy voltam vele, én mindent megtettem

– mondta a Borsnak Tápai Dóra.

Édesanyám nevezett be, apuval együtt végig mellettem álltak, biztattak, mint ahogy a párom is. A döntőn is ott voltak, szuper érzés volt, hogy nagyon büszkék rám. A szépségverseny óta sok fotózáson vettem részt, de most egy kicsit a háttérbe szorul a modellkedés, mert nagyon jól akarok érettségizni, most a tanulás a legfontosabb. Ha az jól sikerül, akkor visszatérek, és megnézem van-e helyem azon a pályán. Addig is nagyon szurkolok a mostani lányoknak, vannak, aki meg is kerestek, hogy adjak  tanácsot, szívesen segítek nekik. Tudom, hogy ez milyen sokat számít, nekünk Kocsis Korinna volt a mentorunk, mindenben mellettünk állt, ami nagy segítség volt!

EZT NE HAGYJA KI!

Mutassa meg a szépségét, és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós össz­díjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre. Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek.hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.