Sokkoló, a régi sebeket feltépő pillanatokat éltek át a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt sólyi kislány, Horváth Adrienn szülei.
– Két és fél évet kellett várnunk rá, de végre hazakerültek szegény kislányunk ruhái. Visszakaptuk a nadrágját, zokniját, cipőjét és pólóját is. Véresek és koszosak voltak, egyből bevillant a kép, amikor utoljára láttuk szegényt. Rollerrel ment el otthonról, a kis járművet is vissza kaptuk szétszerelve – mesélte a Borsnak Farkas Zsanett, Adrika édesanyja.
– Nagyon furcsa érzés volt ennyi idő után kézbe venni a ruháit, újra lejátszódott előttünk az a szörnyűség, amit át kellett élnie szegénynek. A ruhákat egy zsákban eltettük, nincs különösebb tervünk vele. Még az összes többi ruhája és játékaihoz sem nyúltunk hozzá. A rollert egyébként a testvére összerakta és ő is használja – tette hozzá a gyászoló édesanya.
A 15 év börtönre ítélt F. Ferenc a gyilkosság idején mindössze 16 esztendős volt, így a törvények szerint ennél nagyobb büntetést nem is kaphatott volna. Ennek ellenére a kislány családja természetesen nem elégedett az ítélettel.
Mint arról beszámoltunk, F. Ferenc a helyi focipályán ismerkedett meg a kislánnyal és a bátyjával. Többször találkoztak, a fiúban pedig vonzalom alakult ki Adrika iránt. 2018. május 18-án az otthonából elcsalta játszani. Adrienn azt mondta Ferencnek, hogy a barátja tetszik neki, és az ő felesége lesz, emiatt a srác mérges lett, és elhatározta, hogy megöli. Egy fonott kötéllel bűvésztrükkre hivatkozva hátrakötötte a lány kezeit, majd a patakhoz vitte, ahol többször a víz alá nyomta. Ettől a kislány elkábult. Ezután a partra húzta, egy kővel többször fejbe ütötte, továbbá megszúrta a fejét és a halántékát egy éles-hegyes eszközzel. Az eszméletlen, de még életben lévő kislányt végül levetkőztette, visszahúzta a patakba, hínárfonatot kötött rá, és a sorsára hagyva elment. Az áldozat testét eltűnése után ruhátlanul találták meg a Séd-patakban. Érdekesség, a jogerősen elítélt fiú apját felfüggesztett börtönre ítélték azóta, mert a fia áldozatának testvérét halálosan megfenyegette. Jelenleg távoltartási végzés van ellene érvényben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.