Tavaly is rengetegen jelentkeztek, így nem is volt kérdés, hogy idén ismét megrendezésre kerül a Mediaworks Hungary Zrt. nagysikerű Tündérszépek országos szépségversenye, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek. Ráadásul számos újdonsággal, ragyogó lehetőséggel várjuk most a lányokat, akik ország-világnak megmutathatják szépségüket. A dicsőség mellett pedig értékes nyeremények, felkészítő tábor, tévéshow várja a jelentkezőket, és igazi szépségkirálynők segítenek majd a felkészülésben!
A királynői címhez vezető út innen már csak egy kattintásra VAN! Jelentkezni a tunderszepek.hu oldalon lehet!
A most induló verseny a megyei válogatókkal veszi kezdetét, ezt követik a regionális fordulók, majd az országos döntő, ahova hazánk 22 legszebb lánya juthat be. A megyei hírportálokon és a BorsOnline-on minden nap más és más lányt mutatunk majd be, így mindenki megismerheti majd őket.
Érdemes mihamarabb jelentkezni, hiszen a megyei fordulókba csak 30-30, az összevont Budapest-Pest megyei előválogatóba pedig 50 lány juthat be.
A megyei és regionális előválogatókból a szakmai zsűri által kiválasztott 3 versenyző, illetve a szavazók által legmagasabb értékelést kapott versenyző – összesen tehát 4 hölgy – jut tovább a döntőbe. Itt végül televíziós show-műsorban, a zsűri választja majd ki a szépségkirálynőt és két udvarhölgyét, illetve az olvasók döntése nyomán közönségdíj is gazdára talál.
Ha szeretnéd te képviselni megyédet a fináléban, országos tévécsatornán szerepelnél, vagy épp nagy álmod, hogy betörj a médiába, a szépségiparba, ne habozz! Jelentkezz még ma a tunderszepek.hu-n! Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliód, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatodat!
A Tündérszépek nem csupán óriási lehetőséget kapnak azzal, ha indulnak a versenyen, de a felkészítőtáborok és showműsorral egybekötött televíziós döntő mellett értékes nyeremények is várnak a legszebbekre. A szépségkirálynőt és udvarhölgyeit milliós értékben várják nyeremények, és egyéves autóhasználat is. Tótpeti Lili, 2020 Tündérszépe például egy Mercedes-Benz A220 4Matic kulcsait vehette át győzelme után.
Ha felkeltettük az érdeklődésed, a verseny menetéről itt olvashatsz részletesen – ide kattintva pedig a 2020-as verseny döntőseit ismerheted meg!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.