Mikuláskor egy kivilágított tűzoltóautóról okozott örömöt, most süteményeket gyűjt társaival az értünk dolgozóknak

Mikuláskor egy kivilágított tűzoltóautóról okozott örömöt, most süteményeket gyűjt társaival az értünk dolgozóknak

tűzoltó
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 23. 23:00
Bors

December 6-án Mikulás-jelmezben, egy fényárban úsztatott tűzoltóautóról okozott örömet a budakalászi gyerekeknek Péter, aki ezúttal süteményeket gyűjt két társával, amiket szenteste együtt osztanak szét az értünk dolgozóknak.

– Tavaly indult a kezdeményezésem, ami arról szól, hogy az egész évben értünk dolgozó hivatalos személyeknek – tűzoltóknak, rendvédelmiseknek és mentősöknek – az ünnepek előtt süteményeket gyűjtünk, amiket karácsonykor át is adunk nekik. Ezzel szeretnénk megköszönni a munkájukat és egy kicsit meghittebbé varázsolni számukra is ezt az időszakot – mesélte a Borsnak Lázár Péter, aki két társával, Lugosi Annával és Csörgő Eszterrel végzi a szervezést.

Budakalászra látogatott a Mikulás 🎅Nagy megtiszteltetés volt az Egyesület részére, hogy részt vettünk a Mikulás napi felvonuláson és segíthettünk az ötlet megvalósításában.Hatalmas öröm volt számunkra a sok mosolygó gyereket és érdeklődőt látni.Mivel Budakalász is a vonulási területünk része, ezért bármikor számíthatnak ránk!Reméljük bajban soha nem találkozunk, de sok, ehhez hasonló jótékonyságban részt vehetünk.

Közzétette: Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület – 2020. december 6., vasárnap

Tavaly mindössze néhányan csatlakoztak hozzájuk, de idén már sokkal több emberhez eljutott az ötletük, így több mint 20 család ajánlott fel különböző házi készítésű süteményeket. A triónak egyébként nem ez az első jó ötlete, nemrég feldíszítettek egy tűzoltóautót, Péter beöltözött Mikulásnak és így köszöntötték a budakalászi gyerekeket – árulta el a helyi férfi, aki egyébként vendéglátással foglalkozik.

– Szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy a saját lakóhelye közelében szervezzen jövőre valami hasonlót, hiszen ennek mindenki mindenhol nagyon örül – fűzte hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.