Aktuális

Lassan betelik minden időpont: vigyázat, már csak pár napig tud karácsonyra rendelni!

Bors

Létrehozva: 2020.12.11.

Karácsony előtt eddig is komoly hajrában voltak a futárszolgálatok és a posta is, a koronavírus-járvány miatt azonban idén az előző éveknél is többen döntöttek úgy: ahelyett, hogy személyesen vásárolnak ajándékot, inkább az interneten rendelnek. Sajnos ez azt jelenti, hogy aki az utolsó pillanatra hagyná az ajándékvásárlást, az rosszul fog járni, a szabad időpontok ugyanis pillanatok alatt betelnek.

Idén a vásárlók közel 60 százaléka online akar ajándékot venni, miközben 10 százalékos csökkenés tapasztalható a boltokban – derül ki a Cofidis országos reprezentatív kutatásából. Ezt alátámasztja, hogy – mint a Ripost megtudta – a Posta novemberi belföldi csomagforgalma közel 30 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy igencsak bele kell húznia annak, aki a neten rendelne – ha ugyanis nem siet, a karácsonyi ajándék már csak az ünnepek után érkezik meg.

Napokon belül adja le a rendelését!

A Magyar Posta logisztikai üzemeltetési igazgatója, Varga János figyelmeztet: rendeléskor ellenőrizzük, hogy az adott webáruház milyen szállítási időt vállal, illetve mi az az utolsó időpont, amikor garantálják a csomag karácsony előtti megérkezését. 

Úgy tűnik, sok helyen ez a bűvös időpont december 16. 

A Foxpost és a DPD Futárszolgálat is szerdát jelölte meg biztos határidőnek, de az Alzánál is már csak jövő hét eleji megrendeléseknél garantálják, hogy karácsonyra megérkezik az áru. Érdemes egyébként csomagpontra kérni az ajándékot, akkor esélyesebb, hogy időben megérkezik. 

Vidékre nehezebb

Az Auchanban már nem mindenütt lehet hűtést igénylő élelmiszert rendelni.

„Friss és fagyasztott termékeket jelenleg Budapest és környékére tudunk szállítani saját autóval!” – írják. Nem találni olyan vidéki várost, ahová feladott volna a rendszer idei vásárlási időpontot írja a Ripost. A fővárosban két nappal későbbre még van időpont. Az Aldi is kétnapos határidővel vállal szállítást, de csak Budapesten. A Sparban csütörtökön már csak december 17-re lehetett időpontot foglalni a fővárosban is. 


 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132751_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263419
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában