Kocsis: együtt újra sikerülni fog, le fogjuk győzni a második hullámot is

Kocsis: együtt újra sikerülni fog, le fogjuk győzni a második hullámot is

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 16. 16:40
Együtt újra sikerülni fog, Magyarország le fogja győzni a koronavírus-járvány második hullámát is - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szerdán, a parlamenti ülésszak végén tartott budapesti sajtótájékoztatón.
MTI

Kocsis Máté úgy fogalmazott: nagy szükség lett volna a politikai összefogásra is a vírus elleni harcban, de a baloldali képviselőkre nem lehetett számítani sem a veszélyhelyzet meghosszabbításánál, sem a koronavírus-törvény megszavazásánál, ráadásul külföldön hamis híreket terjesztettek a magyarországi helyzetről, támadták az egészségügyben dolgozókat, kamuvideókat készítettek, nem mondtak igazat a védőfelszerelésekről, a lélegeztetőgépekről, most pedig éppen a vakcina ellen hergelik a közvéleményt.

A kormánypárti többség azonban minden szükséges felhatalmazást megadott az Országgyűlésben a kormánynak a járvány elleni eredményes védekezéshez- hangsúlyozta a fideszes politikus.

Jelezte, a járványügyi szabályok miatt nagyon nehéz karácsony vár az emberekre, de bíznak abban, hogy mindenki a járványból való kilábalás közös szándékával fogadja el a szabályokat.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a védőoltás napról napra közelebb kerül.

A frakcióvezető idézte a 2020-as parlamenti statisztikát is, amely szerint idén a plenáris viták időtartama 590 óra, a bizottsági üléseké pedig 350 óra volt, az őszi ülésszak plenáris és bizottsági ülésein együttesen pedig mintegy ezer szavazás történt. Idén a napirend előtti felszólalások száma 400, a napirend utániaké 300 volt. Elhangzott továbbá 600 azonnali kérdés, a kormány pedig 4300 írásbeli kérdést válaszolt meg. Ezek a számok nem arra engednek következtetni, hogy a parlament ne működött volna - fűzte hozzá.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a legfontosabb az volt, hogy a járvány elleni védekezésnek meglegyen a jogi alapja, amelyet a kormánypárti képviselőcsoportok biztosítottak a kabinetnek az Országgyűlésben, a baloldalra azonban ebben sem lehetett számítani.

Hangoztatta azt is, hogy a magyar egészségügy hősiesen áll helyt.

A kereszténydemokrata politikus 2020-at a kihívások évének nevezte, különösen tekintettel a járványra, de jelezte, hogy az EU-ban is komoly viták dúlnak még most is, például a migrációról. Brüsszel migrációs akcióterve 34 millió migráns betelepítéséről szól - jegyezte meg.

A közelmúlt uniós vitáiban értékelése szerint Magyarország győzött, de nemcsak Brüsszelben győzött, hanem itthon is, eredményes volt a küzdelem a járvány első hullámában, és mindent megtesznek, hogy a koronavírus elleni vakcina mielőbb megérkezzen.

A sajtótájékoztatón mindkét frakcióvezető köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az áldozatos munkájukért.

Az újságírói kérdések között a Pest megyei egyéni országgyűlési választókerületek átszabásának ügyében Kocsis Máté azt mondta: amíg nincs teljes politikai konszenzus, addig nem szabad elfogadni a módosítást. A Pest megyei választókerületekre vonatkozó választási irodai ajánlás csak részben oldja meg a problémát, mert az ország más területein - például Tolna megyében - is lenne szükség változtatásra - közölte. Ezért azt tartották helyesnek, hogy inkább nem nyúlnak a választási körzetekhez - tette hozzá, megjegyezve: volt már olyan - 16 éven keresztül -, hogy alkotmánybírósági döntés ellenére sem módosítottak körzethatárokat.

A 2022-es parlamenti választáson pontosan úgy néz majd ki minden választókerület, mint 2018-ban - erősítette meg, hozzáfűzve: jelenleg a választópolgárok számában az eltérés nem szignifikáns.

A "kamupártokra" vonatkozó kérdésre azt felelte: a választási szabályok mostani módosítása olyannyira megnehezíti a "kamupártok" indulását, hogy gyakorlatilag "kiirtja" a "bizniszjelleget".

A radioaktív hulladék kezelését érintő javaslatra a szerdai határozathozatalokon nemmel szavazó fideszes képviselőkkel kapcsolatban azt közölte: technikai baki történt.

A Szájer-ügyre a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: a politikai közösségük álláspontját Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök világosan elmondta.

Megjegyezte ugyanakkor: a baloldalon nem látja, hogy például a kispesti önkormányzati képviselő Lackner Csabát vagy a "zsidózása" miatt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert lemondásra szólítanák fel.

A Fidesznél van következménye a tetteknek, a baloldalon nincs, ez az óriási különbség a két oldal között - húzta alá.

Kocsis Máté szerint Baranyi Krisztinának távoznia kell a közéletből. Az ügyben Simicskó István hozzátette: megdöbbentők az ilyen szavak, Baranyi Krisztina kijelentése vállalhatatlan, mélyen elítéli, fontos lenne a bocsánatkérés, ha nem, akkor pedig adott esetben a lemondás, de a baloldalon a következmények mindig elmaradnak.

Hadházy Ákos hagyja békén az egészségügyi dolgozókat! - szólította fel a Fidesz frakcióvezetője a független országgyűlési képviselőt, aki megpróbált bejutni a szekszárdi kórházi koronavírus-osztályára.

Azzal kapcsolatban, hogy Selmeczi Gabriella fideszes képviselőt egy német rendszámú luxusautóval látták, Kocsis Máté azt mondta: Selmeczi Gabriella nem leparkolt, hanem félreállt - lehet, hogy ezt szabálytalanul tette -, amíg beírt egy címet a GPS-be, a férje pedig jómódú üzletember, övé az autó, amely azért német rendszámú, mert egy német cégtől lízingelik.

Arra a kérdésre, hogy 2021-ben is elvonják-e a párttámogatások felét, azt felelte: szeretné, ha ezt a döntést a jövő évre vonatkozóan is mielőbb meghoznák, de erről még nem határoztak. Szerinte amikor mindenkinek többletterhet jelent a járvány, a pártoknak elöl kell menniük a teherviselésben.

Arra a felvetésre, hogy a koronavírus elleni oltáshoz muszáj-e regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon, Simicskó István azt válaszolta: tudomása szerint nem muszáj, de mindenképpen jó megtenni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.