Írországban bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat

Írországban bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 30. 22:55
Írországban december 31-től bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat, és meghosszabbítják az iskolai szünetet, hogy feltartóztassák a koronavírus mutációját, amely minden előrejelzésnél gyorsabban terjed - közölte szerdán Micheal Martin ír miniszterelnök.
MTI

Néhány hete még Írországban volt az egyik legalacsonyabb fertőzési ráta Európa területén, de az utóbbi két hétben a fertőzöttek számának ötnapi átlaga több mint megháromszorozódott, napi 1200 fölé nőtt a járványügyi intézkedések karácsony előtti lazítása nyomán.

Martin közölte, hogy az új vírusváltozat - amely a brit hatóságok szerint mintegy 70 százalékkal fertőzőbb az eddig ismert változatoknál - jóval gyorsabban terjed, és ez az egészségügyi ellátórendszer túlterhelésével fenyeget.

"Olyan ütemben terjed, hogy az még a legborulátóbb modelleket is túlszárnyalja. A helyzet rendkívül komoly" - figyelmeztetett Martin a televízióban közvetített beszédében.

A dublini vezetés a karácsony előtti enyhítéseket követően december 22-én újabb korlátozásokat vezetett be, a többi között a bárok és éttermek bezáratásával, illetve utazási korlátozások elrendelésével. Az eredeti elképzelések szerint december 31-ig nyitva maradhattak volna az üzletek, és az otthoni látogatásokat is engedélyezték volna.

Martin azonban szerdán elrendelte a látogatások tilalmát, elejét véve ezzel a szilveszteri buliknak, és öt nappal, január 11-ig meghosszabbította az iskolai szünetet. Az ország legalább egy hónapig fogja fenntartani a szigorítások legmagasabb szintjét, a többi között a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletek bezárásával. Az emberek ezen felül indokolt eseteket leszámítva legfeljebb 5 kilométerre távolodhatnak el lakóhelyüktől.

Martin szerint a járvány mostani hulláma eltér az előzőktől abban, hogy kevesebb idő telik el a fertőzöttek és a kórházakban kezeltek számának emelkedése között.

Az ír egészségügyi hatóságok nemrég közölték, hogy az utóbbi héten csaknem megkétszereződött a kórházakban kezelt páciensek száma, míg a fertőzöttek száma 7-10 naponként fog megduplázódni, hacsak nem veszik ennek elejét újabb intézkedésekkel.

Az utóbbi 24 órában rekord mértékben, 1718-cal nőtt a fertőzöttek száma. A csaknem ötmillió lakosú országban eddig 90 157-en fertőződtek meg koronavírussal, akik közül 2226-an hunytak el a kórban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.