A 26 éves híresség, Gáspár Evelin és jelenlegi párja már régóta ismeri egymást, de csak a tavaszi lezárások alatt került közelebb egymáshoz. Evelin bizalmát ugyanis nehéz kiérdemelni.
Valakivel megismerkedtem, és így most jól elvagyok vele.
De nem szeretem megosztani, hogy kivel, mikor – mondta el a TV2 Mokka című műsorában.
Az előző kapcsolataiban kihasználták a férfiak, ezért már magasra tette a mércét: komoly elvárásoknak kell megfelelnie annak, aki meg el akarja nyerni a szívét.
– Velem ne azért legyen egy fiú, mert közszereplőt csinálok belőle. Nálam akkor számít valaki – ez most nagyképű lesz –, ha olyan életkörülményeket tud teremteni nekem, hogy együtt tudjak lakni vele, és nem arra vár, hogy én majd megteremtem neki, ő pedig csak beköltözik a lakásomba, ahol majd istápolom – mesélte a Mokka riporterének Gáspár Győző nagyobbik lánya, akinek mindig is nehézséget okozott az ismerkedés, legyen szó párkapcsolatról, vagy barátságról.
– Senkiben sem bízom meg.
Kiskoromban azért nem voltak barátaim, mert ott volt a műsorunk, és emiatt sok szülő tiltotta tőlem a gyerekét, mintha beteg lennék. Másoknak pont ez volt szimpatikus.
Lapunk is megkereste Evelint, de nem szeretett volna több gondolatot hozzáfűzni a nyilatkozatához, hangsúlyozva, hogy a továbbiakban se szeretné, hogy párja közszereplővé váljon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.