Ezért hagyjon maradékot a tányéron és ne egyen rákot - minden, amit az újévi babonákról tudni kell

Ezért hagyjon maradékot a tányéron és ne egyen rákot - minden, amit az újévi babonákról tudni kell

étel
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 31. 18:00
Bors

Újév napjához számos babona és hagyomány kötődik, amelyet egyesek szerint érdemes betartani, ha szebb esztendőt akarunk magunknak.

A serés kitúrja a szerencsét

Sokan sertéshús fogyasztásával ünneplik az újévet. A malac ugyanis orrával előre túr, azaz a jövőbe mutat, ráadásul kitúrja a földből a szerencsét. Itthon virsli és sült formájában is szívesen fogyasztják.

A lencse sok pénz ígér

A magyaroknál a lencsefőzelék és a lencsleves a legnépszerűbb újévi étel. A babona szerint ugyanis ha ebből sokat eszünk január elsején, anyagilag jó évünk lesz. De hasonló jelentéssel bír a bab és a borsó is.

A szárnyas elrepül, a vad elfut

Vannak azonban olyan ételek, amelyeket tilos ilyenkor fogyasztani a babonák szerint. A szárnyasok elrepülnek, a vadak elfutnak, a halak elúsznak, a rákok pedig visszafelé haladnak a szerencsével.

Az ételmaradék jót jelent

A hagyomány szerint a tanyéron hagyott maradék azt jelenti, hogy az elkövetkezendő évben is mindig lesz mit a tényérunkra tenni.

A szeméttel a szerencsének is kuka

Újév napján tilos kivinni a szemetet a házból, tartja a hagyomány, mert vele együtt a szerencsénket is kidobjuk.

A teregetés tragédiát okozhat

Az év első napján nemcsak ruhát mosni tilos - ami elveszi a szerencsét -, de teregetni is. Ez ugyanis akasztott embert, vagyis halálozást jelent a családban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.