Támogatják a kezdeti lépéseket
Január 1-jétől maximum 3 millió forintos otthonfelújítási támogatást vehetnek fel azok, akik felújítják a saját otthonukat, így
a felújítási költségeknek a felét, maximum 3 millió forintot támogatásként megkaphatnak
– mondta el Novák Katalin emlékeztetőül. De felmerül a kérdés, hogy mi van azokkal, akiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy finanszírozzák a felújítási költségeket, és így elesnének ettől a támogatástól.
– Most már nekik sem kell aggódniuk, hiszen február 1-jét követően élhetnek egy otthonfelújítási kölcsön lehetőségével, amit aztán március 1-jén az otthonfelújítási támogatási kérelem támogatás formájában benyújthatnak az államkincstárhoz, így megkaphatják az otthonfelújítási kölcsön mellett az otthonfelújítási támogatást is.
Bankban kell igényelni
Az otthonfelújítási kölcsön egy maximum 6 millió forintos, maximum 10 éves futamidejű, maximum 3 százalékos kamatozású kölcsönt jelent. Ezt tehát azt jelenti, hogy ha valakinek nincs most pénze ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatáshoz szükséges forrásokat megelőlegezze, a munkákat kifizesse és a számlákat összegyűjtve utólagosan igényelje az otthonteremtési támogatást, akkor be kell mennie egy bankba, és a bankfiókokban tudja igényelni az otthonfelújítási kölcsönt – tájékoztatott a részletekről a családügyi miniszter.
Néhány feltételnek meg kell felelni
Az otthonfelújítási kölcsön igénylésekor a bankban megvizsgálják azt, hogy jogosult-e az igénylő az otthonfelújítási támogatás igénybevételére. Amennyiben ezeknek a jogosultsági feltételeknek megfelel, ami azt jelenti hogy:
- van legalább egy olyan gyermek, akit a közös háztartásukban nevelnek,
- az a céljuk, hogy a saját otthonukat felújítsák,
- van olyan munkaviszonyuk, ami jogosulttá teszi őket ennek az otthonfelújítási támogatás igénybevételére,
- megfelelnek a hitelbírálat szempontjainak, akkor meg fogják kapni az otthonfelújítási kölcsönt, vagyis a maximum 6 millió forintos összeget, maximum 3 százalékos kamattal, maximum 10 éves futamidővel.
Egy évük van igényelni a támogatást
Amikor megkapták ezt a hitelt, és elkezdték a felújítást, menet közben gyűjtik az összes számlát, ezután egy egész évük van arra, hogy ezt követően a Magyar Államkincstárnál igényeljék az otthonfelújítási támogatást is.
– Fontos, hogy amikor benyújtják az otthontámogatás iránti igényüket, akkor még a Magyar Államkincstár is meg fogja vizsgálni, hogy ők abban a pillanatban jogosultak-e a támogatás igénybevételére, tehát ilyen értelemben két pontban kell megfelelniük ezeknek a feltételeknek,
az otthonfelújítási kölcsön felvételekor és az otthonfelújítási támogatás igénylésekor
– hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
– Amennyiben ezeknek a nem túl szigorú kritériumoknak megfelelnek, akkor meg fogják kapni az otthonfelújítási támogatást is, ami a kifizetett költségeinek az 50 százalékát fogja fedezni, és maximum 3 millió forintot jelent. Fele részben munkadíj, fele részben anyagköltség.
Szerződést kell kötni a vállalkozókkal
– Ez tehát azt jelenti a családok szempontjából, hogy a hitelük csökken ezzel az összeggel, tehát nem 6 millió forintot kell már törleszteniük vagy a még fennmaradó részt, hanem csak annak a felét, vagy a fennmaradó részét a kölcsönüknek, amit még nem törlesztett vissza a Magyar Államkincstár – mondja a családügyi miniszter.
Tehát ha valakinek nincsen most pénze, hogy elkezdje a felújítást, akkor felveheti az otthonfelújítási kölcsönt, elkezdheti a munkát. Amikor az összes munkát elvégezték azok a vállalkozók, akikkel előtte megkötötte a szerződést, összegyűjtötte a számlákat, akkor ezeket be kell nyújtania a Magyar Államkincstárhoz. Ezután a hitele jelentősen le fog csökkenni, és a fennmaradó részét fogja törleszteni. Ez abban az esetben, ha a legnagyobb összegű támogatással élt a család, átlagosan ebben az időszakban 30 ezer forintos törlesztőrészletet jelent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.