Vasárnap reggelig többnyire gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Vasárnap főleg az ország északi felén hosszabb-rövidebb napsütés is várható, de napközben dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet.
A délutáni, esti óráktól több helyen számítani lehet kisebb csapadékra: a Dunántúlon és az Északi-középhegységben főleg hószállingózásra, havas esőre, délkeleten, keleten inkább gyenge esőre.
Nem lesz vastag a hótakaró, de ha átmenetileg is, több helyen kifehéredik a táj.
Vasárnap a keleti, délkeleti szelet kísérik több helyütt élénk, néhol erős lökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között várható, az északi völgyekben azonban hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -1 és +5 fok között alakul.
Hétfőn az erős, viharos déli szél hatására enyhülés veszi kezdetét. Napközben csak kevés helyen eshet, este nyugat felől már nagyobb területre érkezhet eső. Napközben 5-11 fok várható.
Kedden marad a szeles, enyhe idő, a csapadék napközben kelet felé távozik, kisüt a nap, de egy-egy zápor még lehet délután is. A maximum-értékek ismét elérhetik a 10 fokot.
Szerdán többfelé eshet, záporok is kialakulhatnak, de marad az enyhe idő.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.