Aktuális

Visszafordítható lenne az öregedés? Egy új kutatás szerint komoly esély van rá

Bors

Létrehozva: 2020.11.19.

Egy izraeli orvos új kutatásának eredményeire hivatkozva azt állítja,

tiszta oxigénnel visszafordítható az öregedés.

A Tel Aviv Egyetem professzora és a Shamir Egészségügyi Központ vezető orvosa, Shai Efrati 63 embert választott ki a kísérletre, akik mind egészséges 65 év felettiek voltak. Egy részük, 35 ember egy 90 napos kezelésen vett részt, amikor hetente ötször 1,5 órán át egy magasnyomású kamrában ültek, és ott tiszta oxigént lélegeztek be az idő egy részében. Azok, akik a kamrában töltötték idejüket, arról számoltak be, hogy sokkal élesebben vágott az eszük a kezelés után.

Szervezetükben 20 százalékkal növekedett a telomeráz enzimek száma, ez az enzim a sejtosztódást követően újra és újra kiegészíti a csonkolódott telomer szakaszt, ezáltal megakadályozza a sejtek elöregedését. Azaz ha a telomerek rövidülését megakadályozzuk (ill. visszapótoljuk a hiányzó részt), a sejtek élettartama elméletileg végtelenre nő, a szervezet halhatatlanná válik (legalábbis az öregedésből adódó elhalálozás odázható el). A tanulmány azt is megállapította, hogy az öregedő sejtek száma akár 37 százalékkal csökkent és ezeknek az úgynevezett zombi sejteknek az eltávolítása is meghosszabbíthatja az életet.

Az öregedéssel járó hanyatlást nem kell természetesnek venni, lehet küzdeni ellene

– nyilatkozta mondta Efrati, akinek egyik páciense, a 69 éves Avi Rabinovich önként jelentkezett a kísérletre, és azt mondta egészségesen kezdett bele a kezelésbe, és „olyan erős lett a végére, mint egy tigris”, azaz mind a memóriája, mind más tudati funkciói javultak.

A tiszta oxigén terápia használata nem ismeretlen a tudományban, a magasnyomású kamrákat általában nyomáscsökkenésből fakadó rosszullét, levegőembólia és termikus égés kezelésére használják. 

Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Kamara ezekre és 10 másik betegség esetén ajánlja ezt a kezelést, és felhívja a figyelmet arra, hogy egyéb célokra csak kellő körültekintéssel szabad használni a terápiát. Egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen kamrák használata fájdalmat és akár bénulást is okozhat és aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban is, hogy a magasnyomású kamrákban végzett terápiát egyesek mindenhatónak állítják be.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült