Szijjártó: Minél több forrásból kell vakcinát beszerezni – videó

Szijjártó: Minél több forrásból kell vakcinát beszerezni – videó

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 11. 14:45
Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva.
MTI

A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó fölött az orosz vakcináról a következő felirat szerepel:

"Megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága".

Szijjártó Péter az interjúban közölte: Magyarország kettős célt követ, az egyik az emberek életének és egészségének megvédése, a másik pedig az ország, a gazdaság működőképességének fenntartása. Fontos az egészségügyi rendszer működőképességének biztosítása, és annak érdekében, hogy ellaposítsák a járványgörbét, úgy döntöttek, új korlátozó rendelkezéseket vezetnek be - emlékeztetett.

Úgy vélte, minél lassabban terjed a járvány, annál jobban lehet biztosítani az egészségügyi rendszer működőképességét. Szeretnék elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mint tavasszal több országban, ahol nem tudták ellátni az embereket - jegyezte meg.

Szijjártó Péter a nemzetközi együttműködést illetően elmondta: a kölcsönös tisztelet a legfontosabb most ebben a tekintetben, és ahelyett, hogy politikai alapon támadnák egymást az országok, az együttműködést kellene előtérbe helyezni. A nemzetközi együttműködés lényeges a vakcina szempontjából is - tette hozzá.

Úgy látja, néha a vakcina kérdését is átpolitizálják, de ezt el kellene kerülni. Nagyon drukkolnak minden cégnek és országnak, amely a vakcina fejlesztésén dolgozik, függetlenül attól, hogy melyikről van szó - fogalmazott. Hozzáfűzte: minden megoldás iránt érdeklődnek, és fontos, hogy ezek a kutatások sikeresek legyenek, hiszen minél több vakcina áll rendelkezésre, annál jobb.

Karanténnapló 9. nap - Russia Today

Karanténnapló - 9. napMegjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése: 92%-os a hatékonysága.

Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, November 11, 2020

A külügyminiszter hangsúlyozta: az emberek életéről van szó, ezért a politikai megfontolásokat most félre kellene tenni.

Közölte: abban állapodtak meg Oroszországgal, hogy Magyarország szeretne orosz vakcinát venni, és decemberben kisebb mennyiséget szállíthatnak ebből, hogy a szükséges magyarországi vizsgálatokat is elvégezhessék. Január második felére az is reális lehet, hogy nagyobb mennyiséget vásárolhatnak Oroszországtól - magyarázta.

Arról is beszélt, hogy lokalizálhatják a gyártás egy részét Magyarországon, van itt egy olyan cég, amely más vírusok kezelésére gyárt vakcinákat, és ez a vállalat képes lehet átalakítani a kapacitásait úgy, hogy ki tudja venni a részét ennek a vakcinának az előállításából.

Kitért arra: emellett folytatják a megbeszéléseket Izraellel és Kínával is, és nagyon jó az is, hogy a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és a BioNTech német biotechnológiai vállalat is előrelépést ért el.

Szijjártó Péter kiemelte: a tavaszi helyzetből fontos tanulságként vonták le, hogy jó, ha minél több forrás áll rendelkezésre. Amikor védőeszközöket és lélegeztetőgépeket akartak venni, csak Kínából tudták ezeket beszerezni - idézte fel.

Közölte: nem igaz, hogy az EU-tagállamok ne vásárolhatnának vakcinát az unión kívülről, a jelenlegi szabályozás alapján minden kormány maga dönt arról, hogy milyen vakcinát fogad el a saját országában. A jelenlegi helyzet egyetlen megoldása az oltóanyag, minden más csak átmeneti megoldás, amely legfeljebb lelassítja a járvány terjedését - vélekedett.

Megjegyezte: már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt, és a tüdőgyulladástól eltekintve csaknem az összes többi tünetet produkálta. A tünetek gyorsan változnak, és nem lehet előre látni, hogyan - tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.