A magyar és a lengyel vétóról is egyeztettek az uniós állam- és kormányfők csütörtök esti videókonferenciáján, amely e sorok írásakor is tartott. A költségvetési patthelyzet ugyanakkor „csak” a találkozó kezdetén, kevesebb, mint fél órán át volt terítéken, miután a háttérben jelenleg is intenzív diplomáciai egyeztetések zajlanak.
A jogállamisági feltételrendszerről szóló rövid vitában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Angela Merkel német kancellár, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszéltek. A felszólalók között volt még Mateusz Morawieczki lengyel, valamint Janez Janša szlovén kormányfő.
EU-s források a csúcsértekezletet megelőzően biztosra vették, hogy egyetlen online találkozón nem sikerül áttörést elérni a vitában. Az országvezetők december elején szintén összeülnek – inkább valószínű, hogy ekkorra már eredményre vezethetnek a háttérben zajló diplomáciai folyamatok.
Charles Michel eredetileg is azzal a céllal hirdette meg a mostani EU-csúcsot, hogy az országvezetők eleget tegyenek korábbi ígéretüknek, miszerint a koronavírus-járvány második hulláma idején is folyamatos lesz az egyeztetés a tagállami védekezés tapasztalatairól.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.