Rákaptak a borjúhúsra a zempléni farkasok

Rákaptak a borjúhúsra a zempléni farkasok

borjú
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 07. 13:30
Farkasok dézsmálják a Zemplén környéki állatállományt. Míg korábban bőven találtak zsákmányállatot a vadállományban, annak csökkenése miatt a háziállatokra vadásznak.
Bors

Csontos Béla erdész szerint, a Zemplénben három-négy falkányi, akár húsznál is több farkas portyázhat.  

Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai erősítették meg, hogy a környékünkön ezek farkastámadások – mondta a Borsnak Csontos Béla, aki tíz éve tart szarvasmarhákat.

Nekem korábban mindig csak egy-egy borjúm tűnt el, de ezeket nem jelentettem a Nemzeti Parknak. Én abban az időben reggeltől estig takarmány-betakarítás miatt traktoron dolgoztam, és mivel a legelőmet U alakban körbeveszi az erdő, nem volt időm arra, hogy kutatgassak utánuk, hiszen egy borjút egy farkas több száz méterre is képes elvonszolni. Ebben az évben azonban megtaláltam a maradványokat. Javasolják a kutyatartást, de az préda a farkasnak, úgyhogy nem ér semmit – mondta az erdész.

A Mogyoróska melletti Csonkás-tanyán gazdálkodó Némethné Egri Henrietta a családjával 15 éve foglalkozik húsmarhatenyésztéssel. Az ő állataikat idén nyáron támadták meg először farkasok. Már hat állatot veszítettek el és 10–15 marha megsérült.

Egyik éjszaka kimentünk a férjemmel az állatokhoz őrizni őket – mesélte a Borsnak Németh Egri Henrietta. – Pásztortüzeket gyújtottunk dézsákban, hogy jól lássuk az állományt. Egyszer csak nyugtalanná váltak az állataink, több fel is állt, és akkor láttuk meg a farkasokat. Egyáltalán nem féltek, nem akartak elszaladni, mintha tisztában lennének azzal, hogy semmit nem fogunk csinálni. Nem félnek az embertől. Van ugyan villanypásztor, de az alatt átbújnak – mondta Henrietta.

Füzér polgármesterének is okoztak már a farkasok veszteséget a szarvasmarha-állományában. Horváth Jenő azt szeretné elérni, hogy a környéket nyilvánítsák különleges vadászterületté, és akkor a farkasok által a háziállatokban okozott kárt egyszerűbben meg lehetne téríttetni – mondta a Borsnak a polgármester.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.