Orbán Viktor: Meg fogjuk védeni a nemzeti szuverenitásunkat

Orbán Viktor: Meg fogjuk védeni a nemzeti szuverenitásunkat

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 27. 09:25
Nem szabad politikai kérdéseket a válságkezelési kérdésekkel összekötni – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban az unióban zajló jogállamisági vitáról. A járványügyi helyzettel kapcsolatban közölte: az egészségügy állni fogja a sarat, és regisztráció indul a védőoltásra.
Bors

Orbán Viktor a beszélgetés elején arról szólt az uniós költségvetési vétó kapcsán, hogy mindent megfontoltak, mindent meggondoltak. Már júliusban jelezték, hogy többen nagy bajban lehetnek a második hullámban főleg gazdasági téren. Minden politikai vitát félre kell tenni mondta egy másik tábor, míg a másik oldal összekötötte volna a politikai kérdéseket a költségvetési ügyekkel.Most ősszel nem kellett volna engedni az EP-képviselőknek, és nem kellene ragaszkodni ahhoz, hogy politikai kérdéseket válságkezelési eszközökkel összekössenek.

Mi meg fogjuk tudni a védeni a nemzeti szuverenitásunkat, meg tudjuk védeni az országainkat a bevándorlástól. Nagy perspektívát látunk a közép-európai államokban – mondta a kormányfő. Most kiderült, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Ma a közép-európai államok újjászületése az egyik legfontosabb folyamat.

Orbán Viktor közölte, hogy a magyar és lengyel szavazat nélkül nem lesz Új Generáció alap és hétéves költségvetés. Nem akarok kompromisszumot kötni, hanem megoldást kell találni erre a helyzetre. A bajba jutott államoknak minél hamarabb oda kell adni a pénzügyi alapokat

– mondta a kormányfő. Ez egy szilárd pozíció – tette hozzá.

Sorosnak semmilyen befolyása nem lehet az európai kérdésekre

Az EP és a Soros-hálózat úgy gondolta, hogy a jogállami kérdéseket kötnék a költségvetési kérdésekhez. Orbán szerint nem lehet minket pénzzel megvásárolni, ha szabadságról és a szuverenitásról van szó, akkor nem térünk el a szándékainktól. A háttérben Soros György szövi a szálakat. Nem egészen érthető, hogy miért kell komolyan venni Soros szavait, ha amerikai állampolgár, és semmilyen befolyása nem lehet európai kérdésekre.

Csak az lehet Brüsszelben jogállam, aki beengedi a migránsokat – mondta a kormányfő. Ha a német elnökség nem enged az Európai Parlamenttől jövő nyomásnak, akkor nem alakul ki ez a helyzet.

Brüsszel fordítva ül a lovon a bevándorlást illetően, mivel a bevándorlás nem megoldás, hanem maga a probléma – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a fő kérdés a közép-európai térségben, hogy ne legyünk bevándorlóország. Ha egy országban 8-10 százalék lesz a bevándorló, akkor már csak arról lehet beszélni, hogyan éljenek együtt – tette hozzá.

Magyarország a magyaroké

A nyugat-európai hazafiak úgy érzik, hogy napról napra csúszik ki a talaj a lábuk alól. Nekünk nincsenek ilyen problémáink, így el kell kerülni azt a helyzetet, hogy bevándorlóország legyünk. Magyarország a magyaroké – tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy semmiképpen ne nyugatosodjunk úgy, hogy átvesszük a multikulturális társadalmat.

Az egészségügy állni fogja a sarat

Két csatatér van most: a kórházak és az iskolák. A kórházakban életet, az iskolákban a munkahelyeket védjük – mondta a kormányfő. A kórházakban nincsenek biztató jelek, most mindenkit kitartásra biztatók, mivel a korlátozásokból még két hét van. Összességben egyre többen vannak kórházban, és hamarosan el fogjuk érni a 10 ezres számot is – mondta a kormányfő. Az egészségügy állni fogja a sarat – tette hozzá. Az iskolákban zajlik a célzott tesztelése. Jövő hét elején általános kép lesz, de folytatódni fog a tesztelés – mondta a kormányfő. A kormányfő kiemelte, hogy a medikusok is nagy segítséget nyújtanak.

Regisztráció indulhat a védőoltásra

A kormányfő arról is beszélt, hogy az oltási tervet már hetekkel ezelőtt kidolgozták. 13 ezer helyszín lesz, ahol a tömeges oltás megtörténik majd. December-január környékén kell bevezetni azt az oltási tervet, amikor még kevesebb vakcina érkezik majd, mint amennyi az igény. A torlódás elkerülése érdekében előjegyzésbe vehetik majd magukat az embereket, ez a program a jövő héten indulhat. Levélben és interneten lehet majd regisztrálni – mondta a kormányfő.

Senki ne fizessen be síutakra

Orbán Viktor a karácsonyi intézkedésekről azt mondta, hogy Nyugaton többen zárnának a síszezonban. Arra kérte az embereket ne fizessenek be nyugati síutakra. Természetesen senkit sem lehet bezárni, de amikor hazaérnek, akkor nagyon komoly karanténkövetkezmények lesznek, mivel a sízések voltak a legfőbb gócpontok.

8-10 nap múlva lesz döntés az ünnepek ideje alatti védekezésről

Az Operatív Törzs egyelőre nem tudja megmondani, milyen szabályok lesznek karácsonykor. Szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni. 8-10 nap múlva fog a kormány dönteni erről – zárta az interjút a kormányfő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.