Orbán Viktor: Létrejött egy magyar-lengyel közös nyilatkozat, egyesíteni fogjuk erőinket

Orbán Viktor: Létrejött egy magyar-lengyel közös nyilatkozat, egyesíteni fogjuk erőinket

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 26. 17:55
<span class="lead d-block">Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Karmelita kolostorban találkozott ma délután. Ezt követően rendkívüli sajtótájékoztatón beszéltek.</span>
Bors

Nagyszerű dolgokról beszéltünk, hiszen a hazáink szuverenitásáról beszéltünk – mondta Orbán Viktor a sajtótájékoztató kezdetén. Ami némi felhőt csalt az égre, hogy van egy jelentős vita az Európai Bizottság és az Európai Parlament között – számolt be élőben a sajtótájékoztatóról az Origo.

A júliusi csúcson hosszas vita után létrejött egy megállapodás, és felhatalmaztuk a német elnökséget, hogy az év végére legyen egy összhang. Ezt az összhangot nem sikerült megteremteni – tette hozzá.

Továbbra is napirenden van az a javaslat, ami kezelni próbálja a joguralmi kérdéseket és a gazdasági válságkezelést, ez az álláspont nem egyezik a magyar kormány álláspontjával – mondta a kormányfő. Létrejött egy magyar-lengyel közös nyilatkozat – mondta Orbán Viktor. Egyesíteni fogjuk az erőinket és érveinket ebben a vitában, Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, ami Lengyelország számára elfogadhatatlan.

A magyar vétó egy törvényes eszköz, az unió alapszerződése megadja a jogot minden tagállamnak – mondta Orbán Viktor. Nemcsak lehetőségem, hanem egyszerűen hazafias kötelességem, ha úgy látom, hogy a magyar érdekek veszélyben vannak, akkor lépnem kell – mondta a kormányfő.

Elsősorban a migráció, a nemzeti szuverenitás és a genderkérdésben is vitás kérdések vannak az unióval, és ezért kell élni a vétóval. Téved, ha azt hiszik, hogy ez egy pénzügyi kérdés, ezt a vitát nem lehet pénzzel megoldani – mondta Orbán. A válságkezeléshez szükséges forrásokat az unió hitelből veszi fel, ráadásul más kockázatát is futni kell – tette hozzá. Semmilyen pénzügyi vesztesége nem származik az országnak abból, ha nem jön létre a válságkezelő alap.

Felelőtlen az, aki a joguralmi és válságkezelési kérdéseket összetolja – mondta Orbán Viktor. A jogállamisággal kapcsolatos jogszabályok megalkotása nem szükséges a válságkezeléshez – tette hozzá. A költségvetéshez szükséges szavazataink nélkülözhetetlenek és megkerülhetetlenek – tette hozzá.

Morawiecki: Nem lehetséges, hogy a származtatott jog az alapjogot megkerülje

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arról beszélt, hogy a júliusi csúcs egész Európa sikerével zárult. Most egy teljesen új mechanizmus előtt áll az unió, és ezzel az önkényes mechanizmussal az egész EU is széteshet. Ez a rendelet a költségvetésre vonatkozik, miközben egyéb eszközöket behoz – tette hozzá. Nem lehetséges, hogy a származtatott jog az alapjogot megkerülje – mondta a kormányfő.

A német elnökség nem alkalmazkodott a júliusban megfogalmazott alkuhoz – mondta Morawiecki. 27 ország különféle jogrenddel és hagyománnyal rendelkezik, és ezt értékelni kell – tette hozzá. A vétó joga benne van a szerződésekben, és ez azt szolgálja, hogy tudjunk foglalkozni a saját érdekeinkkel. Bár ma Magyarországot és Lengyelországot támadják, de holnap újabb ország kerülhet napirendre – mondta Morawiecki.

Mateusz Morawiecki arról is beszélt, hogy egy soha véget nem érő vita lehet a jogállamisági ügyekből, az ilyen feltételrendszer egy eszköz lehet országok megtámadására. Ez az út az unió szétveréséhez vezethet, ezt a logikát el kell utasítani. Nincs szükség a kétsebességes unióra, a szerződések alapján kell eljárni – tette hozzá. Lengyelország számára elfogadhatatlan az unió által javasolt megállapodás. Az országok egységét és szuverenitását is védjük.

Morawiecki szerint képesek lesznek meggyőzni az igazukról egyre több uniós országot. A volt portugál külügyminiszter szerint is lehet igaza van Lengyelországnak és Magyarországnak. Abba az unióba kell visszatérni, ami gazdasági unió és jól szolgálhat a gazdasági problémák megoldására – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.