Novák: a tehetséggondozás nemzeti ügy, még a vírus sem állíthatja meg

Novák: a tehetséggondozás nemzeti ügy, még a vírus sem állíthatja meg

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 10. 12:45
MTI

A tehetséggondozás nemzeti ügy, és még a koronavírus-járvány sem állíthatja meg

- mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum keddi online ülése utáni sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt közölte, jövőre 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a nemzeti tehetségprogram. "Koronavírus-járvány ide vagy oda, a magyar fiatal tehetségek számíthatnak segítségre, anyagi támogatásra" - hangoztatta.

Ismertetése szerint az ülésen elfogadták a 2021-2022-es évre vonatkozó tehetséggondozási cselekvési tervet, amit rövidesen a kormány elé visznek, majd kiírják a pályázatokat. A programok közül kiemelte az idén indított Stipendium Peregrinum ösztöndíjat, melynek segítségével

a tehetséges magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein tanulhatnak állami ösztöndíjjal,

és már a felvételi költségeinek megtérítésére is lehet pályázni.

Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, nincs máshol a világon olyan tehetséggondozó program, melyhez az állampolgárok is hozzájárulhatnak személyi jövedelemadójuk 1 százalékával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.