Megszökött a kórházból, hogy vedelhessen - kocsmában bukkantak rá a fertőző koronavírusosra

Megszökött a kórházból, hogy vedelhessen - kocsmában bukkantak rá a fertőző koronavírusosra

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 10. 15:30
Megszökött a nándorhegyi kórházból egy koronavírussal fertőzött férfi, akit később nem máshol, mint a helyi kiskocsmában találtak meg.
Bors

A 32 éves fertőzöttet a Krassó-Szörény megyei nándorhegyi kórházban kezelték, amikor azonban az ápolók bekukkantottak a betegszobájába, legnagyobb meglepetésükre már csak a hűlt helyét találták, mivel a férfi megszökött az intézményből.

A rendőrök azonnal utána eredtek, és nem is kellett sokéig keresgélniük, ugyanis nem máshol időzött, mint a település kis kocsmájában, ahol éppen nagy iramban vedelt négy másik vendég és a báros társaságában, akiknek persze fogalmuk sem volt arról, hogy újkeletű ivócimborájuk honnan is érkezett. A beteget visszaszállították a nándorhegyi kórházba, emellett bűnvádi eljárást indítottak ellene a járványügyi intézkedések be nem tartása miatt - írta a Maszol

Nem ez volt az első hasonló eset mostanság, egy helyi településen nemrég egy 23 fős bulin ütöttek rajta a rendőrök, a házigazda 3 ezer, a vendégek további 11 ezer lejes büntetést kaptak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.