Köztereken is fel a maszkokkal!

Köztereken is fel a maszkokkal!

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 12. 04:20
Kötelező a maszkviselés a nyílt utcán tegnap nulla órától a 10 ezernél na- gyobb lélekszámú településeken. Németh Kristóf színművész szerint nem szabad hazardírozni, márpedig a szabályok be nem tartása egyenértékű egy felelőtlen szerencsejátékon való részvétellel.
Kóré Károly

Tegnap óta kötelező Magyarország teljes területén, pontosabban a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések közterületein, ám hogy konkrétan hol, azt a helyi polgármestereknek kell meghatározniuk.

Maximálisan egyetértek azzal, hogy a közterületeken is kötelező az arcunkat eltakarni,

sőt, az egyes intézmények bezárását is támogatom – mondta a Borsnak Németh Kristóf színművész, aki bízik abban, hogy az intézkedéseknek néhány héten belül megmutatkoznak a pozitív következményei, vagyis csökken a kórházak telítettsége. 

Ki maradhat az utcán este 8 óra után?

Szerda nulla órától este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli kivételt jelent a munkavégzés, az egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet, életvédelmi cél, a versenyszerű sportoló számára tartott sportrendezvény, edzés (szintén ideértve az utazást), a kutyasétáltatás azzal a feltétellel, hogy a lakóhely 500 méteres körzetében kell maradni.

Müller: Nem a rendőrnek teszünk szívességet

Rendkívüli fegyelmezettségre van szükség a járvány terjedésének megfékezéséhez – mondta az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Müller Cecília hangsúlyozta: a meghozott járványvédelmi intézkedéseket be kell tartani, a cél, hogy a járványgörbét ellaposítsuk. Mint fogalmazott: „a maszkviseléssel nem a rendőrnek teszünk szívességet”, hanem elsősorban a járvány megfékezése a feladat. A maszkviselés önmagában 80 százalékkal csökkentheti a fertőzés tovább­-adását – tette hozzá. Közölte: kedden valamennyi aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény bekapcsolódott a koronavírus-betegek ellátásába, így nőtt az ágyszám és mindenki a lakóhelyéhez közelebb gyógyulhat. A járvány egész Európában intenzíven terjed, Magyarországon az elmúlt 24 órában 3945 fertőzöttet regisztráltak, 101-en haltak bele a kór szövődményeibe, a legfiatalabb 31, a legidősebb 99 éves volt.

– Én magam határoztam úgy, hogy még az ezzel kapcsolatos kormánydöntés előtt leállítom a Fórum Színház előadásait. Felelősséggel tartozunk a nézők és a kollégák iránt.

Semmiképp sem voltunk hajlandók az embe­rek egészségével hazardírozni

– fogalmazott a színházigazgató, és hozzátette: őt és családját a koronavírus eddig elkerülte. Az édesanyját különösen félti, hiszen ő évekkel ezelőtt agyvérzésen esett át, ezért a kórokozó különösen nagy veszélyt jelent rá.

Cooky meggyőződése, hogy az intézkedéseket komolyan kell venni, és mi, Magyarországon még örülhetünk, hiszen máshol még szigorúbb szabályok élnek. A műsorvezető rendszeresen beszélget a Franciaországban élő édesanyjával, tehát igen megbízható forrásokkal rendelkezik.

Sorra döntenek a városok

A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt, így döntött a polgármester Sopronban, Kecskeméten és Szegeden is. Székesfehérváron főként a történelmi belvárosra érvényes a rendelkezés. A főváros vezetése még egyeztet a kerületekkel.

– Ha valaki egy francia városban csak a közértbe is el szeretne menni, meg kell mutatnia a rendőrnek egy papírt, amin megjelöli, hogy melyik boltba tart. Ha ezt nem tudja megtenni, 150 eurója bánja – mondta a rádiós. – Tökéletesen megértem Orbán Viktor szigorát! Ő hozzáértő emberekkel, szakorvosokkal konzultál, és nyilván rájuk hallgatva szigorít a szabályozásokon!

Ha pedig a doktorok azt mondják, hogy indokolt az arcunkat eltakarni, akkor ezt el kell fogadni

– szögezte le a kétszeres családapa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.