Hogy mi? Túl nagy mellei miatt nem engedték fel a repülőre a szuperszexi anyukát – 18+ fotók

Hogy mi? Túl nagy mellei miatt nem engedték fel a repülőre a szuperszexi anyukát – 18+ fotók

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 03. 22:30
Bors

Megalázva érzi magát a közösségi médiában Playboy-modellként ismert Eve J Marie, akit nemrég a Texasból Oklahomába tartó repülőjáratról le akartak utasítani. A nő ugyanis hatalmas felháborodást keltett mélyen dekoltált, állatmintás felsője miatt: hatalmas mellei olyannyira kilátszottak, hogy az már ütközött a légitársaság szabályzatával.

Megfenyegettek, hogy ha nem öltözöm át, el fognak távolítani a repülőgépről. Úgy érzem, a túlságosan nagy melleim miatt ítélkeznek felettem. Erről viszont nem tehetek – mondta a 26 éves nő.

A modell azt mondja, nemcsak az utazók, de hétéves kisfia előtt is súlyosan megalázták.

A Playboy-modell felháborodása szerinte nem alaptalan, elmondása szerint ugyanis gyakran utazik ezzel a járattal, és sokszor visel hasonló felsőket. Marie nem érti, korábban miért nem volt ezzel probléma – ami úgy tűnik, nem is fog kiderülni, a nővel ugyanis azóta sem közölték, milyen szabályt szegett magamutogatásával.

A Southwest Airlines légitársaság egyelőre nem kommentálta az esetet, ezért döntsék el inkább önök, kinek van igaza!

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.