Gyilkos öngyilkosság Kelenföldön – Elhunyt felesége helyett megy gyedre Gábor

A gyászoló férj még a tragédia éjszakáján a Kispesten élő szülei családi házába költözött a gyerekekkel. Bronz Gábor egyelőre nem sajátította el a nőies ház körüli tevékenységeket. Szerencséjére mindenben segíti a tragédia miatt a külföldről hazatért nagylánya, Adrienn, aki szívesen nevelgeti szeretetben a kistestvéreit. Erre szükség is van, hiszen Boglárka hamarosan tíz hónapos lesz, ezért nagy odafigyelést igényel. 

Vasal és hajat csavar  

Gábor persze tudja, hogy előbb-utóbb a lányának is a saját éle­tét kell majd élnie, ezért neki is meg kell tanulnia vasalni és hajat csavarni.

– Egyszerűbb ételeket már tudok főzni, és izgalommal várom, hogyan oldom majd meg a hajfonást, mire Boglárka óvodába megy.

– Aranyosan mászik és fel-feláll. Vigyázni kell, hogy amikor elesik, a fenekére huppanjon. Napközben kint levegőztetjük az udvaron, szívesen ül a babakocsijában. Márton (négyéves lesz – a szerk.) sülve-főve együtt volt az édesanyjával, de érdekes módon szinte alig emlegeti őt. Nem kérdezi, hogy hol van, nem érdeklődik. Ahhoz is több napos rávezetés kellett, hogy amikor esténként együtt felsoroltuk, hogy kit szeretünk, anya nevét is mondja. Hogy Erzsébet hol van, nem kérdezi. Talán a lelke mélyén tudja, mi a helyzet, de a temetőbe még nem vittük ki a gyerekeket – mondta a Borsnak a családapa, aki úgy érzi, azzal, hogy szeretett felesége hirtelen kiszakadt az életéből, kényszerpályára került.

Sosem tér vissza a régi lakásba

– Nincs más választásom, készülnöm kell a jövőre. A tragédia feldolgozásában pszichológus is segít bennünket. Szerinte egyébként később lesz némi hátulütője is annak, hogy most kiesem a munka világából azzal, hogy másfél évre gyedre mentem. Ha jó tanácsokat kapok, egy év múlva már olyan állapotban kell lennem, hogy képes legyek a gyerekekkel az önálló életre. Egyelőre a szüleimnél lakunk. Azt eldöntöttem, hogy sosem költözünk vissza Kelenföldre, de azt a herceghalmi lakást is visszamondom, amit Erzsébettel szerettünk volna megvásárolni. Az lett volna a jövőnk – mesélte a megözvegyült férj.

Gábor számára a hét különösen fájdalmas volt, hiszen most tartották volna a felesége névnapját, ráadásul annak is éppen 11 éve, hogy megismerték egymást.

Talán enyhül a fájdalom

– Márton óvodába, Boglárka pedig bölcsődébe jár, és úgy tűnik, szeretik. A hétre viszont az óvodát bezárták a koronavírus-járvány miatt, Boginak pedig volt két kisebb betegsége, így most többet vagyunk együtt. A napjaink egyik napról a másikra múlnak, a fájdalom enyhül, az emlékek nemesülnek – árulta el a családfő.

Márton a maga szintjén szeretgeti a kishúgát. Ölelgeti, puszilgatja, de ezzel olykor kizökkenti az egyensúlyából. Olyankor Gábor tudja, hogy közbe kell lépnie. Hogy az apa hol szeretne tartani egy év múlva?

– Előbb-utóbb vissza kell térnem a munka világába. Az még nem egyértelmű, hogy a gyerekek életében ez milyen szerepet játszik majd, de az én személyiségen is azt sugallja, amit a pszichológus  mondott, hogy egyszer meg kell majd próbálnom egy új családot összehozni. Az Erzsébettel közös életem egy csodálatos és szép időszak volt. Igazán négy és fél éve érett meg a kapcsolatunk, akkor döntöttük el, hogy együtt fogunk megöregedni. Székelyföldön tartottuk az egyházi esküvőnket, rá egy évvel pedig itt a polgárit – mondta Gábor.