Aktuális

Ennek a trabisnak nincs ki a négy kereke!

Bors

Létrehozva: 2020.11.21.

Hajmeresztő trükköket mutat be a retrócsodával Balázs.

Hétévesen tanította meg Ackermann Balázst az anyukája Trabantot vezetni, tízévesen szlalomversenyeken vett részt, nem sokkal később pedig már a gyerekkori álmát valóra váltva két kerékre is emelkedett a veterán járművel. A pilisvörösvári fiatalember mára a saját bemutatóin nyűgözi le extrém trükkjeivel a közönségét.

– Gyerekkoromban egy versenyen majdnem felborítottam a Trabantot, de sikerült megtartanom, és néhány métert mentem vele két keréken. Aztán videókon láttam, ahogy mások csinálják, s nagyon megtetszett – mesélte a Borsnak a most 30 éves Balázs. A trükk egy saját készítésű, három és fél méteres rámpával indul, amire rá kell hajtani. A fiatalembernek több száz gyakorlás után 13 éve sikerült először kétkerekeznie a kocsijával.

Egyébként ő az első, aki kétütemű Trabanttal abszolválta a mutatványt, a Go Trabi Go című filmben is négyüteművel csinálták. A 36 éves kocsin a legfontosabb átalakítás, hogy a trükk sikeressége miatt csupán egy kerék meghajtású. A gumik 6–8 kilométert bírnak, Balázs már több mint 120-at fogyasztott el belőlük.

– Autós rendezvényeken és falunapokon is fel szoktam lépni, de iskoláknak is szívesen tartok bemutatót. Van, hogy két keréken felveszek valamilyen kis tárgyat az útról, szlalomozok, kis helyen farolva megfordulok. De idén csatlakozott hozzám Sarudi Mátyás barátom, aki menet közben kimászik a kocsiból, vagy éppen a kezével megállítja azt – magyarázta lapunknak a veteránautók szerelésével foglalkozó ötletgazda, aki a pályafutása során mindössze egyszer borult fel a kocsival. De akkor is csak az oldalára.

Elképesztő világrekord

A kétkerekű autózás távolságának világrekordja jelenleg több mint 400 kilométer. Ezt ovális pályán, egy BMW-vel hozták össze. A sebesség rekordja pedig több mint 100 kilométer. Elmondása szerint Balázs inkább a különleges mutatványokra koncentrál. Egyébként a Trabival ő is ment már 45-tel, s több kilométert is megtett így már.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek