Elő a díszekkel! Egy kutatás szerint boldogabbak, akik korán állítanak karácsonyfát

Elő a díszekkel! Egy kutatás szerint boldogabbak, akik korán állítanak karácsonyfát

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 17. 22:15
Bors

Bizonyára egyre többünknek feltűnt, hogy a nagyobb bevásárlóközpontok már szinte teljes karácsonyi pompájukban tündökölnek. Ez egyeseknek túlságosan korainak tűnhet, azonban ha ön is a korai díszítők táborába tartozik, van egy jó hírünk!

Egy kutatás kimutatta: akik a megszokottnál korábban pakolják ki a karácsonyi dekorációkat, boldogabbak lesznek.

A mostani, stresszel és szorongással teli hétköznapokban a szokványosnál jobban szeretjük olyan dolgokkal körülvenni magunkat, amelyek boldoggá tesznek. Ebbek a kategóriába esik a karácsonyi dekoráció is: az ugyanis vidám, felhőtlenül boldog gyermekkorunkat idézheti elő – nyilatkozta egy lélekelemző szakember.

Hozzátette:

Ezek a díszek egyfajta horgonyként szolgálnak azokkal a varázslatos gyerekkori érzelmekkel szemben, amelyek karácsonykor kerítették hatalmába egykor az embert.

Mindenképpen érdemes tehát korábban előásni a tavalyi dekorációkat, és bekapcsolni a gyönyörű ünnepi zenéket: ezek ugyanis képesek enyhíteni akár a koronavírus miatt kialakult helyzet okozta negatív gondolatokon.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.