Élet és halál között lebeg: juhászkutyák marták félholtra Edinát

Élet és halál között lebeg: juhászkutyák marták félholtra Edinát

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 03. 20:15
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba Erdélyben egy lövétei kislányt, miután tehénlegeltetés közben kis híján halálra marták a juhászkutyák. A 13 éves Sz. Edina azóta is kórházban fekszik, és műtétre vár.
Bors

A 13 éves Edina éppen a szarvasmarhákat terelgette a Lövétéhez közeli Esztenán, amikor rátámadtak a falkába verődő juhászkutyák. A lányt az eset után azonnal kórházba szállították, méghozzá életveszélyes állapotban, Edinán ugyanis több, mint húsz harapás volt, élet és halál között lebegett, azonnal meg kellett műteni.

A Székelyhon.ro úgy tudja, a kutyák egy juhnyájat őriztek, erre a területre érkezett meg a marhákat terelő Edina.

- A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit, egyelőre bűnügyi nyomozást indítottak gondatlanságból elkövetett testi sértés ügyében - mondta a lapnak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A lány ismerősei azóta is imádkoznak a kislányért, akit jelenleg is súlyos sérülésekkel ápolnak.Szegény Edina családja összeomlott, úgy tudjuk, hogy a kislányra még egy életmentő műtét vár. Az egész település, és mindenki szorít azért, hogy Edina helyrejöjjön, és egészségesen térhessen haza a kórházból - mondta lapunknak a család egyik ismerőse. 

A falu polgármestere, Mihály Dénes a Székelyhonnak elmondta, már több gyűlést is tartott a község vezetősége az ügy miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.