Családos emberként szentelték pappá Istvánt – elárulta, hogy lehet ez

Gyurkovics István fiatalon még repülni vágyott. Pilótának készült, de kiderült, hogy nem túlságosan jók a szemei. A gépek hivatásszerű vezetéséről le kellett tennie, de az érdeklődése továbbra is fennállt. Így ment a műegyetemre repülőgépmérnöki szakra.

– Később olykor vezettem kisebb mezőgazdasági repülőgépeket. A mi feladatunk volt többek között a permetezés, illetve bizonyos térképek elkészítése is. A hőlégballont is kipróbáltam, ott ért egy kisebb baleset, amire egy hiányzó ujjpercem emlékeztet – kezdett élettörténetébe a férfi. 

Karácsonykor veszítették el gyermeküket

A most 79 éves István atya az egyetemen ismerte meg a feleségét, Évát. Hamar egymásba szerettek és össze is házasodtak. Boldogan várták az első gyermeküket, akit karácsony este spontán vetélés következtében elveszítettek.

– A fájdalmunkat természetesen felerősítette a tény, hogy éppen az ünnepre készültünk, amikor megtörtént a baj. Orvoshoz rohantunk, és erősen aggódtunk, hogy vajon lehetnek-e még gyerekeink – mondta a pap, aki Isten végtelen szeretetének tudja be, hogy később még két fiuk született. Már mindketten felnőttek, sőt a pap két fiúunoka boldog nagypapája is. 

Oka van a nemi ösztönnek: a gyarapodás

Gyurkovics István életútjának kapcsán sokakban felmerül az egyáltalán nem újkeletű kérdés, hogy vajon meddig ragaszkodik még a latin szertartású egyház ahhoz a gyakorlathoz, hogy csak nőtlen, azaz szabad állapotú férfiakat szentelnek pappá.

– Köztudott, hogy a görögkatolikusoknál nős férfiak is vá­laszthatják a papi szolgálatot. Ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy több papi hivatás lenne, ha a kötelező cölibátust eltörölnék. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy Isten nem véletlenül oltotta belénk a nemi ösztönt. Ha nem tette volna, már rég kipusztult volna az emberiség. Én azt szoktam mondani, hogy van unokám, de teljesen törvényesen. 

Elhunyt neje barátnőjének udvarolt

István felesége, Éva agyvérzést kapott 1998-ban, így a férfi özvegy lett.

– Nem volt könnyű elfogadnom. Ugyan később elkezdtem Éva egyik barátnőjének csapni a szelet, de hamar rájöttem, hogy egyre erősebb az elhivatottságom.

– Egy ismerősöm felhívta a figyelmemet arra, hogy külföldön, Németországban és Olaszországban is működtetnek szemináriumot idős emberek számára. Mivel egyik nyelvet sem beszéltem megfelelő szinten, itthon kerestem lehetőségeket. Paskai László bíboros úr nem fogadott, mert attól tartott, hogy öt év múlva már nem tud velem mit kezdeni. Elszomorodtam, de egy volt osztálytársam megemlített engem Beer Miklósnak, az akkori váci megyés püspöknek. Megmondta, mely tárgyakból készüljek fel a vizsgákra, és a sikeres teljesítésük után diakónussá, majd pap­pá szentelt – emlékezett vissza az atya.