A fiatal fiú anyukájával, annak új szerelmével, és a három féltestvérével élt együtt egy borsodi kistelepülésen, amikor kihasználva, hogy anyja és nevelőapja nincs otthon, rámászott a kistestvéreire, és mindhármukat megerőszakolta. Ezek után még meg is megfenyegette a két kisfiút és a kislányt, nehogy szóljanak bárkinek is, azt állította, hogy ha beszélnek a velük történtekről, szétvágja őket egy baltával. Emellett azt is kihasználta, hogy a gyerekek mélyen vallásos nevelést kaptak, és elrettentésül közölte velük: ha beszélnek, eljön értük az ördög.
A rémült kicsik ezért meg sem mertek mukkanni, a tini így nyártól egészen késő őszig űzte velük a gyomorforgató fajtalankodást, mígnem az egyik erőszak után a gyerekek már nem bírták tovább, és nagymamájuknak elmesélték, mit tett velük a testvérük és mit kellett átélniük hosszú hónapokig.
Ahogy a molesztáló megtudta, hogy testvérei elmondták a történteket, azonnal elmenekült a házból, de hiába: elkapták, most pedig az ügyészség fiatal korúak börtönében letöltendő büntetést javasol, továbbá azt, hogy a tinit a jövőben végleg tiltsák el minden olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenységtől, ahol gyerek vagy fiatalkorú nevelését, gondozását vagy gyógykezelését végezné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.