Régóta őrzik a DNS-ét
Még negyven évvel ezelőtt fagyasztották le egy ilyen hím lónak a DNS-mintáját, ennek a felhasználásával sikerült létrehozniuk a klóncsikót Texasban. Az ázsiai vadlónak is nevezett állat a házi ló legközelebbi rokona, a vadonban már szinte teljesen kihaltak, egy alfajából kevesebb mint 200 példány létezik. Az utóbbi évtizedekben kizárólag állatkertekben láthatunk belőlük.
A ló, amelynek DNS-ét most a klónozáshoz használták, 1975-ben született Nagy-Britanniában. Háromévesen került az Egyesült Államokba, ahol 1998-ig élt. A klónozáshoz használt DNS-t 1980-ban fagyasztották le egy San Diegó-i állatkertben.
A kiscsikó megszületésének nagyon örültek a tudósok.
Ez a csikó várhatóan fajának egyik genetikailag legfontosabb egyede lesz.
Reméljük, hogy visszahozza a Przsevalszkij lóállomány jövője szempontjából fontos genetikai variációt – mondta Bob Wiese, az állatkert egyik tudósa.
- Az első klónozott emlős állat Dolly volt, egy birka. 1996. június 5-én született Edinburghben, hat évig élt. Halála után kitömték, és Edinburghben kiállították.
- Magyarországon az első testi sejtből létrehozott klónozott állat a Klonilla nevű klónegér 2006 novemberében született. A kutatást egy gödöllői tudóscsoport végezte Dinnyés András professzor vezetésével. A több mint húszfős csapat három évet dolgozott Klonilla megszületésén.
- Barbra Streisand kétszer is klónoztatta kutyáját. Miss Violet és Miss Scarlett előző kutyájának klónjai. Mielőtt Streisand coton de tuléarja 2017-ben elpusztult, sejteket vettek a szájából és a gyomrából, majd ezek segítségével klónozták a madagaszkári kutyafajtát.
Más fajokon is segít
Nem túlzás azt állítani, hogy ez az esemény a legizgalmasabb fantasztikus filmeket idézi.
A fajta több száz lovának sejtjét őrzik a legnagyobb biztonságban lefagyasztott állapotban, mivel
ez a módszer az alapját képezheti más fajok jövőbeli megőrzésének.
– A csikó születése megnövelte a veszélyeztetett vadon élő állatok genetikai megmentésének esélyeit. A fejlett szaporítási technológiák, beleértve a klónozást is, megmenthetik ezeket, lehetővé téve számunkra a genetikai sokféleség helyreállítását – közölte Ryan Phelan, a Revive & Restore természetvédelmi szervezet igazgatója. Ez a szervezet biztosította a biotechnológiát a klónozáshoz.
Kurt egy szafariparkba kerül majd nagykorában
Ez a lombik technológia viszonylag gyakori a házi lovak és szarvasmarhák esetében. Eddig azonban kevés kísérletet tettek veszélyeztetett fajokkal való próbálkozásra. A csikó sikeres születése megmutatja, hogyan lehet ezeket a technikákat felhasználni a természetvédelmi erőfeszítésekhez a jövőben.
Az augusztusban született, teljesen egészséges csikó úgy viselkedik, mint minden más csikó: ugrándozik, rugdalózik és követeli a tejet az anyától. A pici a Kurt nevet kapta egy tudós előtti tisztelgésből. Kurt Benirschke volt az a tudós ugyanis, aki elindította azt az állatmegőrzési programot, amely a több ezer állatfaj sejtjeit és DNS-ét tároló Frozen Zoo (Fagyasztott állatkert) létrehozásához vezetett a San Diegó-i állatkertben. Kurt ennek az állatkertnek a szafariparkjába kerül majd, amikor már elég nagy lesz ahhoz, hogy szaporodjon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.