Letartóztattak egy amerikai papot, aki a saját templomában folytatott hármasszexet két dominával és az egész együttlétet videóra is felvette.
Travis Clark tiszteletest és két játszótársát egy hívő buktatta le, aki szeptember 30-án este 11 óra körül figyelt fel az egyik Pearl River-i templom belsejéből kiszűrődő fényekre. A szemtanú leírása szerint amikor belépett Isten házába,
Egyébként a forgatás kifejezetten profi körülmények között zajlott, hiszen a szereplők rendes színpadi megvilágítással űzték az ipart, akiket egy állványra rögzített mobiltelefon videózott. Ja és az oltárnál több szexjátékot is találtak.
A szemtanú egyébként biztosra ment, ugyanis az aktust ő maga is felvette, majd a bizonyítékkal együtt battyogott be a helyi rendőrségre. Clark szerzetest, illetve a 23 éves Melissa Chenget, a 41 éves Mindy Dixont közsszeméremsértéssel vádolták meg.
A nola.com cikke szerint ráadásul a pornósként dolgozó Dixon egy nappal a lebukásuk előtt közösségi oldalán még boldogan számolt be arról, hogy New Orleans közelébe utazik, hogy
egy másik domina társaságában „beszennyezze Isten házát”.
Clark tiszteletest természetesen a New Orleans-i érsekség azonnal felfüggesztette a hivatalából, és barátnőivel együtt 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, ha a bíróság bűnösnek találja őket.
A városi tanács egyik tagja, Kat Walsh nagyot csalódott az egyébként rendes ember hírében álló tiszteletesben és az alábbi kérdést tette fel.
Ami a leginkább felzaklat az az, hogy miért épp ott, a templomban kellett ezt tennie? Miért pont ott?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.