Az asszony korábban burkolásra fogadta fel az egyik melóst, aki már akkor kifigyelte, hogy munkaadója tehetős asszony. Nem sokkal később ezt el is mesélte a barátjának, akivel eldöntötték, hogy meglopják a gazdag nyugdíjast. A munkás ezért váratlanul másnap felcsengetett a nénihez, aki a korábbi ismertség miatt felengedte. Miközben ők a konyhában beszélgettek, az addig a lépcsőházban rejtőzködő barátja felosont, és értékekért kutatott a lakásban.
Azonban elbénázta: az idős asszony meghallotta a lépteit, és kiabálni kezdett, mire volt munkása megtámadta. Először ütni kezdte, majd a lakásban talált első tárggyal, egy fóliatűzőgéppel verte tovább. Miután az asszony már eszméletlen volt, ő is kutakodni kezdett a holmijai között - ekkor toppant be az idős nő egyik szomszédja. A férfi döbbenten meredt az elé terülő látványra, az eszméletlen, vérbe fagyott házbelijére, és a fölötte ténykedő véres férfire, a sokktól azonban olyannyira pánikba esett, hogy nem segítséget hívott, hanem inkább elszaladt, és senkinek nem szólt arról, mit látott. A két férfi így zavartalanul megléphetett a nő 80 ezer forintjával és a lakás kulcsaival, távoztukban a férfi még az asszony arcát is összevagdsta és megszúrkálta.
Miután lebuktak, a berezelt szomszéddal együtt álltak bíróság elé: a gyilkos burkolót, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytiglani büntetésre; társát, mint szintén visszaesőt, lopás miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre, míg a pánikoló szomszédot segítségnyújtás elmulasztása miatt 490.000 forint pénzbüntetésre ítélték. Ő elfogadta a büntetését, és korábban jogerőssé vált, a másik kettő ügyében azonban kedden mondanak ítéletet Pécsen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.