Rejtélyes eltűnés Maglódon: Ötmillió jár Pintér Gyula gyilkosáért

Rejtélyes eltűnés Maglódon: Ötmillió jár Pintér Gyula gyilkosáért

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 30. 18:10
Bors

A luxusautók szerelésével foglalkozó maglódi vállalkozó, Pintér Gyula már 17 hónapja elérhetetlen,

a rendőrség pedig biztos abban, hogy megölték.

A nyomozók minden követ megmozgatnak, hogy kézre kerítsék a gyilkosát, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi családjával közösen most rekordösszegű, nettó ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Mint arról a Bors beszámolt: az 50 éves Pintér tavaly május 10-én Répa nevű magyar vizslájával, fekete Hammerjével ismeretlen helyre távozott gyömrői műhelyéről. A jármű ismeretlen körülmények között másnap visszakerült a férfi maglódi házának udvarára, kutyáját pedig Szlovákiában találták meg napokkal később.

A rejtélyes bűncselekmény kapcsán eddig egy embert gyanúsítottak meg azzal, hogy segédkezett a holttest eltüntetésében. Ez a férfi találkozott az eltűnése előtt utoljára Gyulával a műhelyénél. A gyanúsítottat egy ideig letartóztatásban tartották, de tavaly nyáron kiengedték a börtönből.

Pintér Gyulának a szülei már nem élnek, a nővére a legközelebbi hozzátartozója, akit szörnyen megvisel az eltűnése.

– Örülök a nyomravezetői díjnak,

másban már nem nagyon tudok bízni, de ez még reményt adhat számunkra.

Ha valaki esetleg tud valamit, egy ilyen összegért névtelenül remélhetőleg betelefonál – reagált a Borsnak a fejleményekre Ildikó.

– Sok jel arra utal, hogy Gyula már nincs életben, de én az utolsó pillanatig bízom abban, hogy előkerül. Addig nem akarok a halálára gondolni, ameddig valamilyen közvetlen bizonyíték nincsen rá. Rengeteg fénykép van kirakva róla a házunkban, de gyertyát még nem vagyok hajlandó gyújtani érte. A lelkem még nem akarja elfogadni, hogy már nem él. Hiszem, hogy léteznek csodák és előkerül – magyarázta lapunknak Pintér Ildikó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.