Aktuális

Dabasi horror: nem elég, hogy nem hitt a lányainak, újra ráuszította a gyerekekre az erőszakoló nevelőapát az anya

Bors

Létrehozva: 2020.10.25.

Évekig erőszakolta és molesztálta nevelt lányait egy Pest megyei férfi. Mikor a gyerekek végre el merték mondani az anyjuknak, az asszony inkább a férfinek hitt.

Forrás: Pexels.com

A dabasi páros együtt nevelte két közös kislányát, és az asszony korábbi házasságából született két másik lányt. A férfi azonban egy idő után gyomorforgató módon kezdett közeledni az egyik, később pedig a másik nevelt lányához is: amikor az anyjuk nem volt otthon, vagy éppen kettesben autóztak, akkor molesztálta és szexuálisan zaklatta a lányokat, akiket megfenyegetett és veréssel zsarolt, hogy ne szóljanak az anyjuknak. 

Mikor azonban az egyik gyerek már nem bírta tovább, és elmesélte édesanyjának, mit tett velük az élettársa, az asszony azonnal nekiesett párjának és kidobta a férfit, aki azonban nem hagyta annyiban, és mindent tagadva lyukat beszélt volt élettársa hasába. Szépen lassan visszakönyörögte magát a nőhöz, aki végül elhitte neki, hogy nem tett semmit, és hazaengedte a lányait megrontó pedofilt, aki ezután ott folytatta az undorító molesztálást, ahol abbahagyta.

Úgy tűnik azonban, hogy a lelke mélyén teljesen ő maga sem hitte el, amit a férfi mondott neki, így egyik nap félve megkérdezte lányát a történtekről, aki elmesélte neki, hogy a férfi azóta is zaklatja őket. A nő összeomlott, feldúlva mesélte egyik ismerősének a történteket, aki elborzadva feljelentette a családapát, így pénteken a dabasi bíróság elé kell állnia. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség