Egész Magyarország gyászolta a törékeny, bájos lányt 1986. július 10-én, miután szülei gyógyszereit bevette, majd örökre elaludt. Hiába érkezett orvosi segítség, nem tudták megmenteni az életét. Vajon mi vezetett a tragédiához?
Molnár Csilla nem akart szépségkirálynő lenni,
a versenyre is csak buliból, a barátnői unszolására nevezett be. Az édesapja nem is támogatta az indulását, az édesanyja viszont végigszurkolta a versenyt. Miután a törékeny lány fejére került a korona, minden megváltozott az életében. A gimnáziumot is ott kellett hagynia, hogy eleget tudjon tenni a kötelezettségeinek. Magántanuló lett, pedig kifejezetten szeretett iskolába járni.
Miközben osztálytársai a történelmi dátumokat és a kémiaképleteket magolták, ő interjúkat adott és társas eseményeken jelent meg.
Egy művész meztelen szobrot is készített róla, amelyhez konkrétan le kellett vetkőznie, hogy gipsszel elkészíthessék a negatívot.
Halála után több slágerben is megemlékeztek róla. Az Első Emelet A szépek szépe balladája című számát szánta neki, később Homonyik Sándor az Álmodj, királylány című dalát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.