A lagzi után derült ki, mikor a pár már éppen indult volna a nászútra, hogy a fiatal feleség bizony elkapta a koronavírust. Annak érdekében, hogy a násznépnek ne kelljen karanténba vonulnia, a pár cselhez folyamodott, és az asszony csak újdonsült férjét adta meg szoros kontaktként.
Talán az egész násznép el is sétált volna, ha egy szemfüles orvos nem figyelmezteti a vizsgálatot végző kollégát, hogy a párosnak két nappal korábban volt a lagzija, ahol több, mint 350 ember bulizott, ölelkezett és táncolt - amiért egyébként eljárás is indult ellenük, mivel a jelenlegi romániai vírusrendelkezések tiltják az ekkora összejövetelt.
Archie már megtette az első lépéseit: Harry és Meghan interjúban mesélt kisfiukról
99 esetben intézkedtek a rendőrök a hétvégén maszkviselési szabálytalanságok miatt
Mi lesz így Ferenc pápával? Négyen is megfertőződtek a Svájci Gárdában
Eltemették a koronavírusban elhunyt nagyapjukat: két hét múlva kiderült, hogy életben van
Azonban kiderült, hogy nem véletlen „engedélyezték” és próbálták elkenni a lagzit:
A Maszol szerint most, hogy lebuktak, mind a 365 embert két hét karanténra kötelezték, csak a nyolcadik napon kérhetnek tesztet, ha pedig az negatív, elhagyhatják a házat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.