A NAV a koronavírus okozta veszélyhelyzet ellenére se módosított a magánszemélyek adóbevallási kötelezettségtételének határidejét illetően. A már megszokott módon, május 20-áig, azaz e hét szerdáig be kell adni. Azonban számos könnyítést vezettek be, és a postai igénylés határidejét is kitolták. Ha véletlen így is lecsúszott róla, még gyorsan, személyesen átveheti a nyomtatványt, kitöltheti és postára adhatja.
A magánszemélyeknek, a mezőgazdasági őstermelőknek, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak is napokon belül vallaniuk kell a 2019-ben megszerzett jövedelmükről. Azok számára, akik rendelkeznek ügyfélkapuval, a NAV elektronikus felületén idén március 15-e óta elérhető a bevallás. Azok, akik nem vágynak az online térbe maradni, a papír alapút választják.
– Akinek nincs ügyfélkapuja – a Kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább veheti igénybe a NAV szolgáltatását, azaz április 15-éig kérheti a tervezetek postázását – írta közleményében az adóhatóság.
– Ha lecsúszott róla választhat: gyorsan csináltat magának ügyfélkaput, mert akkor amint az aktiválódik, elérhetővé válik a bevallástervezete, vagy szalad valamelyik NAV ügyfélszolgálatra és kéri a nyomtatványt.
– Egyébként azoknak, akik nem adják le időben, automatikusan elfogadásra kerül a tervezet. Ha a munkáltató mindent jól töltött ki előző évben és nincs semmilyen kedvezmény, amit utólag igényelne, akkor elvileg nem lehet nagy baj.
Az a tapasztalat, hogy mivel sokan nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, nem élnek az adó- és adóalap-kedvezmények lehetőségével. A 2019-es adóévre vonatkozóan továbbra is igényelhető az arra jogosultak számára az adóalapot csökkentő ún. első házasok kedvezménye, a családi kedvezmény, valamint az adó mértékét csökkentő tevékenységi kedvezmény és személyi kedvezmény. Utóbbi esetében a kedvezményre jogosító betegségek listája folyamatosan bővül, így érdemes minden évben ellenőrizni a jogszabályi változásokat! Ezzel évente közel 100 000 forint megtakarítást is elérhet. Sőt öt évre visszamenőleg is igényelheti, ha van orvosi igazolása.
Egyes jövedelemtípusok esetében érdemes figyelembe venni a szociális hozzájárulási adó mértékének évközi változását.
– Az adó mértéke 2019. július 1-jétől a korábbi 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent, az alacsonyabb adómérték azonban az első félévre is alkalmazható olyan jövedelmek esetében, amelynek vonatkozásában a szociális hozzájárulási adó megfizetésére a magánszemély kötelezett.
– Az alacsonyabb adómérték alkalmazható például az első félévben megszerzett osztalék és árfolyamnyereség, valamint a külföldi részvényprogramból származó juttatás tekintetében is, ha a szociális hozzájárulási adó megfizetésére a magánszemély kötelezett. Az ilyen jövedelmek esetében az esetleges túlfizetés az adóbevallásban visszaigényelhető – mutatott rá Kövesdy Zoltán, a Deloitte nemzetközi könyvvizsgálati, valamint adó- és egyéb tanácsadási, illetve jogi szolgáltatásokat nyújtó cég adóosztályának menedzsere.
A hivatal az automatikus információcsere keretében a magyar magánszemélyek külföldi jövedelmeiről rendszeresen kap információt. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít annak ellenőrzésére, hogy a külföldi bevétel megfelelően szerepel-e a magánszemélyek adóbevallásában. Amennyiben a bevallásban ez egyáltalán nem, vagy csak részben szerepel, úgy a NAV jogkövetési vizsgálatot indíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.