Kína retteg: a világ 100 országa követel vizsgálatot a koronavírus eredete miatt

Kína retteg: a világ 100 országa követel vizsgálatot a koronavírus eredete miatt

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 18. 16:00
Bors

116 ország írta alá a kezdeményezést, melyben azt követelik majd a Világegészségügyi Közgyűléstől (WHA), hogy vizsgálják ki az új koronavírus eredetét és azt, hogyan terjedhetett el a világon a járvány.

A CNN szerint Kína ellenzi a vizsgálatot, hiszen a járvány az országukból indult ki és könnyen rámutathat, hogy a fertőzés a kínai kormány mulasztása miatt szabadult el a világban.

Kína a vizsgálat ötletét „felelőtlennek” nevezte, és szerintük a lépés „bénítja a nemzetközi együttműködést a pandémia elleni küzdelemben és az emberek közös érdekei ellen megy.” A vizsgálatot először Ausztrália követelte, akik kifejezetten azt kérték, vizsgálják meg Kína felelősségét a pandémiában, a mostani kezdeményezést pedig az Európai Unió állította össze.

A vizsgálat kezdeményézését összesen 116 ország, köztük Oroszország, India, Kanada, Indonézia, Japán, Új-Zéland, Nagy-Britannia és az Európai Unió valamennyi tagállama támogatja és a Világegészségügyi Közgyűlés mai ülésen terjesztik a Világegészségügyi Szervezet (WHO) 194 tagja elé, akik szavazni fognak annak elfogadásáról. Bár Kínát név szerint nem említik, a szövegben az áll, hogy „független, nem részrehajló és átfogó vizsgálat kell” annak érdekében, hogy kiderüljön, honnan származik a koronavírus és hogy terjedhetett el ennyire gyorsan a világon. Az enyhébb megfogalmazás mellett valószínűleg azért döntöttek a tagok, mert így a Kínával közelebbi kapcsolatot élvező országok, mint Oroszország is támogatói lehetnek a vizsgálatnak.

Kína külügyminisztériuma szerint korai lenne azonnal vizsgálatot indítani a világszerte már több mint 300 ezer életet követelő koronavírus eredetére és terjedésére vonatkozóan, mert a járvány a világ nagy részén még véget sem ért. Ennek ellenére aggódhatnak, hiszen a koronavírus szinte egészen biztosan Vuhanból szabadult el, egy ilyen vizsgálat pedig könnyen rámutathat arra, hogy az ázsiai ország nem kezelte megfelelően a járványt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.