A magyar Neumann Diagnostics Magyarországon elsőként olyan új koronavírus-vizsgálati szolgáltatást vezetett be, mely során a futárszolgálat által kiszállított mintavételi eszköz segítségével a páciens személyes érintkezés nélkül, saját magán végezheti el orrnyálkahártyából a mintavételt, egy mellékelt útmutató segítségével. A mintát ezt követően egy központi mintavételi helyen tudja leadni érintés mentesen.
– A Neumann Diagnostics által meghonosított tesztelési eljárást amerikai tudósok dolgozták ki, és a módszer az USA-ban is egyre terjed. Ahogy fokozatosan újraindul a gazdaság és az élet eddig kényszerből hibernált területei, úgy válik egyre inkább kulcskérdéssé sokak számára a tesztelés. Azt látjuk, hogy erre a lakosság, és cégek részéről is egyre nagyobb az igény. Az általunk kínált módszer nagy előnye, hogy önmintavétellel zajlik, tehát jóval kisebb egészségügyi személyzet szükséges hozzá, mint egyéb eljárások esetében. Ezáltal a humán erőforrás kapacitás végessége nem jelent akadályt, így sokkal több teszt végezhető el adott idő alatt – hívta fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Diagnostics ügyvezető igazgatója.
A leadott minták kielemzését a cég professzionális humándiagnosztikai partnerlaboratóriumában elemzik ki, majd a teszt eredményéről a páciens 36 órán belül, e-mailben kap értesítést. A kórházban végzett PCR-tesztekhez képest a Washington Egyetem vizsgálatai alapján 94 százalékos pontosságot biztosít, tehát nagyon megbízható.
Az önmintavevőt az orvosi mintavevővel ellentétben nem szükséges annyira mélyre helyezni az orrüregben, a mintavételi mechanizmus így egyszerű, bárki által végezhető, kevésbé okoz fájdalmat, és otthoni környezetben, személyes érintkezés nélkül tudja elvégezni a páciens. A vizsgálatot a páciens online tudja megrendelni, és itt tudja rendezni a szolgáltatás díját is.
Az első érintésmentes mintaleadási pontot Budapesten, a XIII. kerületi Röppentyű utcában alakította ki a cég, mely a közeljövőben tervezi vidéki mintaleadási pontok kialakítását is az országos lefedettség biztosítása érdekében. A laboratórium jelenleg 100 minta vizsgálatát tudja elvégezni naponta, ez a szám az igények fényében a jövőben bővülhet.
A magyar biotechnológiai cég weboldalán árusítja újdonságát, egy szettért – mindennel együtt – 28 790 forintot kérnek.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.