8276 teszttel csak két betegre bukkantak

8276 teszttel csak két betegre bukkantak

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 12. 20:30
Az országos szűrővizsgálat eddigi adatai azt mutatják, hogy Magyarországon időben meghozták a járvány ellaposítására hivatott intézkedéseket. A tesztelés folytatódik, május végére még pontosabb képet kapunk.
Bors

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője tegnap a részeredményekről tartott videókonferencián.

A vizsgálatot május 1-jén kezdte el a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Merkely Béla ismertette: a részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma. Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma. Merkely hangsúlyozta:

a mostani eredmények részeredmények, és a vizsgálat végeredményét május végén közlik. Megjegyezte: a vizsgálatban nem vesznek részt az idősotthonok, illetve a húsznál nagyobb létszámú intézmények lakói.

Merkely szerint a járványelemzés azt igazolja, hogy az idejében meghozott korlátozó intézkedések hatásosak voltak, ugyanis tömeges fertőzés nem lépett fel. A szakember elmondta, hogy az eddigi eredmények azt mutatják, idehaza alacsony a fertőzöttek és a betegségen átesettek száma és hozzátette, hogy az esetek nagy részét azok teszik ki, akik hajléktalan szállókban és idős otthonokban élnek

Régiónként zajlanak a vizsgálatok

A Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem valamint a Semmelweis Egyetem régiókra osztotta az országot, a négy központ különböző megyékben végezte a teszteléseket. Megyénként leosztva ennyi embert teszteltek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 459 fő

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 551 fő

Hajdú-Bihar megye: 336 fő 

Heves megye: 267 fő

Bács-Kiskun megye: 468 fő

Békés megye: 377 fő 

Csongrád megye: 425 fő 

Jász-Nagykun-Szolnok megye: 356 fő

Baranya megye: 499 fő 

Somogy megye: 397 fő 

Tolna megye: 293 fő 

Vas megye: 250 fő 

Zala megye: 330 fő 

Fejér megye: 431 fő 

Győr-Moson-Sopron megye: 645 fő 

Komárom-Esztergom megye: 506 fő

Nógrád megye: 249 fő 

Pest megye: 610 fő 

Veszprém megye: 473 fő

Budapest: 694 fő 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.