Visszatér HÉV-ezni a gázoló fiatal

Visszatér HÉV-ezni a gázoló fiatal

HÉV
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 14. 10:00
A 25 éves HÉV- vezető azt hitte, a taxis csak át akar kelni a síneken, miután a vonat elment. R. úgy érzi, nincs szüksége pszichológusra.
Bors

Tucatnyi mécses, friss virágok és a sínek mellé betonozott abroncs jelzi az érthetetlen tragédia helyszínén, hogy a 63 éves korában tragikus körülmények között elhunyt veterán taxist mennyire szerették. Mint azt a Bors megírta, M. György azután vetette magát a HÉV elé múlt hét csütörtökön, hogy a Soroksári úton összeütközött egy motorossal.

A beteg élettársát szállító taxis azt hihette, hogy a mozdulatlanul fekvő motoros elhunyt az ütközésben, ezután szánta rá magát a végzetes döntésre. A balesetet végül könnyebb sérülésekkel megúszó motoros, M. Lajos a saját szemszögéből már felidézte az ütközés pillanatát, most azonban sikerült a HÉV-et vezető 25 éves R.-t is megtalálni. A fiatalember udvariasan elhárította az érdeklődésünket a soroksári otthonánál, mondván, nem nyilatkozhat, de az egyik közeli barátjától megtudtuk, hogyan emlékszik vissza a történtekre.

– A taxis férfi a járda szélén állt, amikor a HÉV közeledett. R. azt hitte, hogy – mint sok más hasonló helyzetben – csak át akar kelni a síneken, miután megvárja, míg elhalad a jármű, de váratlanul az utolsó pillanatban egy furcsa mozdulattal belépett elé – mesélte a Borsnak a vezető egyik kö­zeli ismerőse.

Információnk szerint a pálya azon szakaszán a HÉV 40 kilométeres sebességgel közlekedhetett, amit fiatal vezetője ki is használt. Úgy tudjuk, a jármű fék­távja 300 méter, így Györgynek esélye sem volt a túlélésre.

– R.-nek nem volt ideje azzal foglalkozni, hogy ő mit érez, mennyire viseli meg a szituáció, a feladatát végezte pontosan még abban a helyzetben is. Így fegyelmezetten tájékoztatta a diszpécsert a történtekről, leszállította az utasokat, majd a protokoll szerint leszállt és megnézte, hogy életben van-e a férfi – magyarázta az ismerős.

A sofőrnek meg sem fordult a fejében, hogy a taxis mire készül, elmondások szerint a végzetes döntés előtt nem látszott rajta semmi furcsa. A segítségnek nem kellett messziről jönnie, a balesethez érkező mentő és rendőrautó ugyanis már a helyszínen volt. Ők a sérült motorossal voltak elfoglalva, így a HÉV elé ugró taxis szinte észrevétlen maradt. A HÉV-vezető szerencsétlen elszenvedője volt ennek a tragédiának.

Úgy tudjuk, R. érzi magát olyannyira erősnek lelkileg, hogy nem élt a felkínált pszichológiai kezelés lehetőségé­- vel, sőt amint lehet, vissza is tér majd dolgozni.

* * *

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.